Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

Turcan vacillál

PNL ügyvivő elnöke bevallása szerint még nem döntötte el, hogy indul-e az alakulat elnöki tisztségéért a párt júniusi kongresszusán. Raluca Turcantól azt kérdezték az újságírók Nagyszebenben, megpályázza-e a PNL elnökségét. „Még nem döntöttem el” – válaszolta. A pártelnökségre pályázó személynek maga köré kell gyűjtenie egy többséget, amelyet olyan emberek alkotnak, akik ugyanazt az utat kívánják járni. Én egyelőre a nagyszebeni csoportot gyűjtöttem így össze” – tette hozzá Turcan, akit szombaton egyetlen jelöltként újraválasztottak a PNL nagyszebeni szervezetének elnökévé.

 

Egy nagyon jó tervezet

Sorin Grindeanu kormányfő pénteken Temesváron úgy nyilatkozott: az egységes bértörvényt nagyon fontosnak tartja, mert egy olyan rendszerben teremt rendet, ahol jelenleg „enyhén szólva furcsa helyzetek vannak, mert a munka mennyisége nincs összhangban a közigazgatásban dolgozó egyes alkalmazottak fizetésével.” Hozzátette: korrekt és átlátható elvek alapján kell felépíteni az új bérrendszert, amely dinamikusabbá teszi a munkát a helyi közigazgatási intézményekben. A miniszterelnök nagyon jónak nevezte a tervezetet, amelyet a következő hetekben tárgyal a parlament, és július 1-jén hatályba lép. Grindeanu azt is elmondta, a munkaügyi és a pénzügyminisztérium szakértőcsoportjai nagyon sokat dolgoztak a projekten, és „a minisztérium és az állam minden intézménye között párbeszéd folyt” ez ügyben. A tervezetet jövő héten a parlament elé terjesztik.

 

Kiváló alkalom

Klaus Johannis államfő szombati, a romák világnapja alkalmából közzétett üzenete szerint ez a nap kiváló alkalom az interetnikus párbeszéd fontosságának hangsúlyozására és a rasszista megnyilvánulások határozott elítélésére. „Ugyanakkor jó alkalom arra, hogy a hatóságok és a civil társadalom egyaránt megújítsa a roma közösség gazdasági, társadalmi és kulturális emancipációja melletti elkötelezettségét. Ez nemcsak a roma közösség, hanem az egész társadalom közös projektje, a mai napra pedig a toleráns és befogadó együttélés egyik szimbólumaként tekintünk” – áll az államfő üzenetében.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük