Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

RÖVIDEN

Leváltották Szakál Andrást

Egy „felháborító politikai üggyel” indította a tegnapi megyeinfót Tamás Sándor. Kovászna megye tanácsának elnöke bejelentette, hogy a Szociáldemokrata (PSD) kormány éppen leváltott tisztségéből egy „jó magyar szakembert”. Amint kifejtette: Szakál Andrásnak megüzenték, hogy nem tartanak igényt a munkájára a Vidéki Beruházásokat Kifizető Ügynökség megyei hivatalának élén. „Sajnos, ez az elmúlt időszakban is igaz volt, hogy a PSD-s kormány a kompetencia helyett az inkompetenciát választja és támogatja. Miután Szakál András személyében végre a megyei ügynökség élére egy szakmailag felkészült és eredményes vezetőt sikerült állítani, ezt most fel akarják rúgni”, fogalmazott az RMDSZ háromszéki szervezetének elnöke. Úgy vélte, hogy elsősorban a PSD megyei elnöke, Horia Grama „érdeme” a mezőgazdasági miniszter e mozdulata. Nyilván ezzel szembe fognak állni, minden követ megmozgatnak annak érdekében, hogy visszakerüljön tisztségébe Szakál, akinek az irányítása alatt a vidékfejlesztési pályázatok tekintetében Kovászna megye első helyen állt országos viszonylatban, nyomatékosította Tamás. (kiss) 

90 kilométer autópálya

Romániában idén 90 kilométer autópályát nyithatnak meg – közölte szerdán Stefan Ioniță, a közúti infrastruktúrát kezelő állami vállalat vezérigazgatója. Egy bukaresti közlekedési konferencián elmondta, idén átadtak már 15 kilométert a dél-erdélyi autópálya Lugos és Déva közötti részéből. Az év hátralevő részében a hatóságok tervei szerint ugyanott az összesen mintegy 44 kilométer hosszú 3-as és 4-es szakaszt is átadják a forgalomnak, a Torda és Szászsebes közötti autópálya 3-as és 4-es szakasza is elkészül, ami összesen 29 kilométer. A Torda-Szászsebes összesen négy szakaszra van osztva. Ez köti össze az észak-erdélyi autósztráda 52 kilométer hosszú, Gyalu és Aranyosgyéres között megépült szakaszát az uniós pénzekből nagymértékben már megépített dél-erdélyi autópályával, amely a Nagylak és Nagyszeben közötti nyomvonalon halad. A hatóságok idén további 3,3 kilométer autópálya befejezését tervezik, hogy bekössék Bukarestet a román főváros és Ploiești között megépült A3-as autópályába. Romániában jelenleg 748 kilométer autópálya van.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2017. március 30., 7:30
    ÉRTÉKELÉS: 7

    hm… bagoly mondja verébnek. Bajusz ugyanazt csinálja az alárendelt intézményekben most meg tolvajt kiált. Párttagság kell, nem szakmai felkészültség. Ezt Bukarestben is így tudják.

  • User
    Dátum: 2017. március 31., 13:43
    ÉRTÉKELÉS: 7

    Oroszfalvi lakosok tettunk, egy feljelentest, hogy a kezdivasarhelyi Reformatus Egyhaz takaritassa ki az Oroszfaluban levo sajat telket a buzlo szemettol. A ” szegeny egyhaz” hogy minel olcsobban megussza, ne keljen fizessen a Goscomnak, felberelt egy romat es kihordatta a tobb szekernyi szemetet a volt Dac hata mogott levo szantofoldekre. Mit varjunk el akkor egy egyszeru embertol?