Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

RÖVIDEN

Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma

A Kárpát-medence 21. századi nemzetállamainak nemcsak a területükön élő etnikai többség, hanem az etnikai kisebbség nemzeti identitását is védeniük és erősíteniük kell, mert csak így tudnak egymással valóban együttműködni, és érvényesíteni állampolgáraik érdekeit az esetleges globális gazdasági, pénzügyi vagy társadalmi ellenérdekekkel szemben – hangoztatta Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke Budapesten a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) plenáris ülésén. A Magyar Polgári Párt elnöke, Biró Zsolt hozzászólásában méltatta a romániai választások alkalmával megvalósuló összefogást, amelynek eredményeként jelentősen növekedett a magyar szavazatok száma, ezáltal lehetővé vált az erdélyi magyarság arányos képviselete. Teljes nemzeti szabadságról csakis akkor beszélhetünk, ha érvényt szerzünk a kulturális autonómiának és Székelyföld területi autonómiájának egyaránt, fogalmazott Biró, és kitért a marosvásárhelyi római-katolikus líceum helyzetére is.

Mélybe zuhant

Életét vesztette egy magyarországi alpinista Nagyenyed közelében, a Kőközi-szorosban, miután sziklamászás közben nagy magasságból lezuhant – tájékoztatott a Fehér megyei rendőrség. Egy nagybányai társával mászott fel a Kőköz szoros egyik sziklafalára, a 36 éves, tapasztalattal rendelkező hegymászó a jelek szerint ereszkedés közben zuhant le. Valamiért kiakasztotta a biztosító kötelet, és mintegy negyven méter magasból leesett. A helyszínre egy SMURD-helikopter érkezett, a mentősök azonban már csak a halál beállták tudták megállapítani.

Szállodában égett össze

Tűz ütött ki a szombatról vasárnapra virradó éjszaka egy bukaresti szállodában. Egy Decebal sugárúti hotelben volt a tűzeset, egy nő testének 60-70%-án égési sérüléseket szenvedett. A sérültet súlyos állapotban szállították kórházba, rajta kívül ketten füstöt lélegeztek be, őket a helyszínen ellátták a mentősök. A katasztrófavédelem szerint a szálloda alagsorában csaptak fel a lángok, amelyek hozzávetőlegesen 60 négyzetméteres felületre terjedtek ki. Az első feltételezések szerint a tüzet egy égve hagyott gyertya okozta.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük