Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

RÖVIDEN

Lövöldöző emberrabló

UPDATE: Az elrabolt nőt holtan találták egy kocsiban Nagyváradon. Az elkövető főbe lőtte az áldozatát.

Valószínűleg féltékenységből lőtt meg egy 41 éves férfit Nagyváradon egy másik férfi, aki ezt követően autójába kényszerítette volt kedvesét, egy 24 éves nőt, és elhajtott vele. Reggel 9 után néhány perccel jelentették az 112-es sürgősségi segélyhívó számon, hogy több lövés dördült el egy nagyváradi utcai konfliktus során. Röviddel ezután újabb telefonhívás érkezett, amelyben sebesült férfihez hívtak mentőt. A 41 éves férfit a megyei kórház sürgősségi osztályára szállították, nyaka bal szélén lőtt sebbel. Az őt ellátó orvos szerint a seb nem mély, a férfi állapota nem súlyos. A helyszínre érkező rendőrök és ügyészek szerint az első jelek arra utalnak, hogy szerelmi háromszög van az ügy hátterében. A meglőtt férfi barátnőjével egy Barcăului utcai lakásban tartózkodott. Reggel virággal érkezett a házhoz a fiatal nő korábbi barátja, amikor a nő mögött megjelent jelenlegi élettársa, a volt szerető pisztolyt fogott rá, és öt lövést adott le, megsebesítve a férfit. Ezt követően – a szomszédok tanúsága szerint – fegyverrel fenyegetőzve kényszerítette a lányt, hogy beüljön autójába, és nagy sebességgel elhajtott vele. A rendőrség a város minden kijáratát ellenőrzi.

Kevés a vagon

Szentes József, a Román Államvasutak (CFR) személyszállítási osztályának igazgatója azt nyilatkozta kedden a szenátusban tartott megbeszélésen, hogy nem áll rendelkezésre elég vagon, hiszen miután februártól ingyenessé tették az egyetemisták vasúti utazását, a forgalom 75 százalékkal nőtt a tavaly ilyenkor regisztrálthoz képest. „2016 februárjában 209.000, idén februárban 355.000 diák utazott vonattal, ez 75 százalékos növekedésnek felel meg. Ugyanebben az időszakban a bérletek száma 1.050-ről 4.400-ra nőtt” – mondta el Szentes. Az igazgató kifejtette: 120 vagonnal bővítették a hétvégi szerelvényeket, különösen a nagyvárosok körzetében.

Elkészül, de nem fogadna rá…

Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke annak a meggyőződésének adott hangot kedden, hogy ebben a mandátumban elkészül az erdélyi autópálya és a IV. folyosó. – Meg vagyok győződve arról, hogy ebben a mandátumban legalább két autópálya szeli át Romániát: a IV. folyosó és az erdélyi autópálya, a volt Bechtel-sztráda. Amikor azonban azt kérdezték, bevállalna-e egy fogadást ebben az ügyben, azt válaszolta: nem fogad más nevében.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük