Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

Három medvét gázolt el a vonat
Három medvét ütött el a vonat a Csíkszentmihály községhez tartozó Lóvészen – erről szombat reggel értesítették a vadászok Izsák-Székely Lórántot, Csíkszentmihály község polgármesterét. A lóvésziek a múlt hét folyamán több ízben láttak három medvét a templom körül ólálkodni, panaszt is letettek a hivatalban, jelezve, hogy félnek a vadaktól, féltik a gyerekeik életét. A polgármester szerint feltehetően ugyanarról a három medvéről van szó, amelyeket elütött a vonat. <<

Mentőautó balesetezett
Meghalt a páciens és megsérült az asszisztensnő abban a mentőautóban, amely szombat este balesetezett a Szilágy megyei Nagyilondán, a Dés felé vezető kijáratnál. A mentőautó sofőrje egy éles jobbkanyarban elveszítette uralmát a gépkocsi fölött, és a szembe lévő sáncba csúszott. A 83 éves, veseelégtelenségben szenvedő páciens meghalt, az asszisztensnő több helyen megsérült. A sofőr nem fogyasztott alkoholt. <<

Kuvaitban Dăncilă
Viorica Dăncilă miniszterelnök Sabah Al-Ahmad Al-Jaber Al-Sabah sejkkel, Kuvait államfőjével találkozott tegnap. A román kormányfő hivatalos látogatáson tartózkodik az arab országban, a kuvaiti fél érdeklődést mutatott az öregségkutató Ana Aslan Intézettel való együttműködésre. Áttekintették a közel-keleti és az észak-afrikai helyzetet is, miután Dăncilă kifejtette: Románia a konfliktusok politikai megoldását támogatja. A román miniszterelnök találkozott a kuvaiti kereskedelmi és iparkamara elnökével, dr. Ali Mohammed Thunayan Al-Ghanimmal is. Tegnap lapzártáig még nem szólt arról a fáma, hogy valami malőr történt-e a látogatás során… <<

Konzultálna Iohannis
Klaus Johannis államfő azt tervezi, hogy a héten konzultációra hívja a pártokat az igazságszolgáltatási törvények kapcsán. Az elnök felszólította a parlamentet, hogy tartsa szem előtt a Velencei Bizottság véleményezését, és vizsgálja felül az igazságügyi törvények, illetve a büntetőtörvénykönyv és a büntetőeljárási törvénykönyv módosításait. Johannis szerint a Velencei Bizottság pénteken elfogadott véleményezéseiben olyan súlyos tényezőkre mutat rá, amelyeket nem hagyhat figyelmen kívül a kormány és a parlamenti többség. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük