Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

A felvonó foglyai

A dévai vár felvonójában rekedt tegnap délután 19 turista, köztük hat gyermek – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelem. A felvonó a várból lefelé jövet akadt el. A mentés során a katonai tűzoltók egy speciális felszereléssel, egyenként hozzák le a kabinban rekedt turistákat. Egy mentőegység is a helyszínre sietett, de első értesülések szerint senki nem sérült meg.

 

Flashmob Kolozsváron

Mintegy százan tiltakoztak vasárnap este Kolozsváron a csendőrség augusztus 10-ei erőszakos fellépése ellen. A tízperces flashmob résztvevői kormányellenes feliratú pólókban, arcukon gázmaszkkal, felemelt kezekkel álltak. A megmozdulást a közösségi médiában szervezték.

 

Nincs jelentkező

Egyelőre senki sem jelentkezett a DNA főügyészi tisztségére kiírt versenyvizsgára – közölte tegnap Tudorel Toader igazságügyi miniszter. „Meg vagyok győződve, hogy lesz jelentkező” – mondta a miniszter. Az igazságügyi minisztérium július 27-én jelentette be, hogy újabb válogatást hirdet a DNA főügyészének kinevezése érdekében. A szaktárca azt is közölte: a pályázási folyamat augusztus 6. és szeptember 6. között zajlik majd. Az igazságügyi minisztérium honlapján közzétett ütemterv szerint a jelentkezők augusztus 24-én nyújthatják be pályázatukat. A törvényes feltételeknek megfelelő jelöltek listáját augusztus 29-én teszi közzé, majd szeptember 3–5. között kerül sor az interjúra az igazságügyi miniszter részvételével. A szelekció eredményeit szeptember 6-án hozzák nyilvánosságra. Ezt követően az igazságügyi miniszter elküldi javaslatát a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) ügyészi részlegéhez. Amennyiben a CSM pozitívan véleményezi a szaktárca jelölését, akkor a miniszter az államfő elé terjeszti azt. Az ütemterv módosulhat a pályázók számának függvényében. Az igazságügyi minisztérium korábban elutasította mind a négy, az Országos Korrupcióellenes Ügyészség főügyészi tisztségét megpályázó személy jelentkezését.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük