Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

A sárga irigység
Figyelmeztető jelnek kell lennie a román döntéshozók számára, hogy újabb nagyberuházást veszített el Románia, miután a BMW német járműgyártó úgy döntött, Debrecenben épít gyárat egymilliárd eurós beruházással – írta tegnap a román média. A Ziarul Financiar című gazdasági-pénzügyi napilap szerint a német beruházó rövid listáján Románia is szerepelt, az újság úgy tudja, Déva és Krassó-Szörény megye is szóba jött helyszínként, de a beruházó végül Magyarországot választotta. Daniel Anghel, a PWC Románia üzleti és befektetői tanácsadó cég járműipari részlegének vezetője a lapnak elmondta: Romániának komolyan kell vennie az autóipari befektetők jelzéseit, hiszen az utóbbi időben az országot már nem veszik számba komoly beruházási célpontként. Emlékeztetett, hogy a Mercedes és az Audi is úgy döntött, Magyarországon bővíti gyártókapacitását. <<

Adjon kegyelmet!
Az Emberi Méltóság Tanácsának (EMT) elnöke arra szólította fel Klaus Johannis román államfőt, adjon kegyelmet Beke István és Szőcs Zoltán elítélt székelyföldi fiataloknak. Lomnici Zoltán egy budapesti sajtótájékoztatón azt mondta, akár egy évig is eltarthat, amíg elbírálják a kérelmüket az Emberi Jogok Európai Bíróságán. Úgy fogalmazott, erősen megkérdőjelezhető ítélet született. Közölte: Bajkai István fideszes országgyűlési képviselővel együtt megígérte a hozzátartozóknak, felhívják a nemzetközi közvélemény figyelmét is a megalapozatlan döntésre, amelynek valódi célja az Erdélyben élő magyarok megfélemlítése, másrészt jogi eszközöket is igénybe vesznek a két fiatal védelmére. <<

Băsescu is riogat
Traian Băsescu bírálta a Szociáldemokrata Pártot (PSD) csúfoló svéd rendszámtáblával közlekedő férfi elleni fellépést, és azt mondta: örülne, ha a rendőrség akkor is bűnügyi kivizsgálást indítana, amikor egyes megyékben a nemzeti lobogó helyett a székely zászlót tűzik ki. „Nemrég, a nemzeti himnusz napján Székelyföldön a román zászló mellé gyászlobogót tűztek ki. Ugyancsak Székelyföldön a megyei és helyi tanácsokra a polgármesterek gyakran a székely zászlót tűzik ki a román zászló helyett. Semmi sem történik. Sem a rendőrség, sem az ügyészség nem tesz semmit, nem tartanak sajtóértekezleteket” – írta Facebook-bejegyzésében a volt államfő, aki anno ugyancsak a székelyek szavazataival nyert választást. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. augusztus 2., 11:17
    ÉRTÉKELÉS: 2

    A roman flotta melle amit eladtal te kancsi reszeges matroz,oda milyen zaszlot tuznel ki?! Es mit szolsz ahhoz ha holnap olyan szamtablat fogok kerni a svedektol amin azt fogja irni :MUIE BASESCU.