A honlap többnyire a Kovászna megyében megjelenő Székely Hírmondó napilap írásait jeleníti meg, de csak részben azonos annak tartalmával.

Röviden

Eltűnt egy kislány

Tizenegy éves zilahi kislányt keres a rendőrség. A kislány eltűnését édesanyja jelentette a rendőrségen. Elmondása szerint a gyermek kedd reggel ment el hazulról, azóta nem látták. A Szilágy Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint kedden 21.25-kor jelezte az anya az 112-es segélyhívó számon, hogy kislánya reggel elment az iskolába, és nem tért haza. A 11 éves lány elindulásakor kék nadrágot, fehér-kék csíkos inget és fekete cipőt viselt. 140 centiméter magas, haja barna, hosszú, arca ovális, nincsenek különös ismertető jegyei. Aki ilyen gyermeket lát vagy értesülése vannak a kislányról, azonnal értesítse a rendőrséget az 112-es számon, vagy jelentse a legközelebbi rendőrőrsön – kéri a hatóság.

 

Energiaigényes időjárás

A nagy meleg miatt 15 százalékkal nőtt a napokban az ország energiafogyasztása – tájékoztat a Transelectrica tegnapi közleménye. „A rendkívül magas hőmérsékletek miatt június 12-én, 13–14 óra között az országos átlagfogyasztás kevéssel meghaladta a 8000 MW-t, szerdán pedig arra számítunk, hogy további 100 MW-tal emelkedik” – írják a szakemberek. Összehasonlításképpen: egy héttel ezelőtt az átlagfogyasztás napközben alig érte el a 7000 MW-t.

 

Kelendő üdülési jegyek

Ez év januárja és áprilisa között több mint egymillió üdülési jegyet adtak ki papíron és elektronikus formában, összesen 12,5 millió euró értékben írja szerdai közleményében a Turisztikai Ügynökségek Országos Egyesülete (ANAT). Az ANAT szerint az előző évhez képest háromszor annyi, 2016 első négy hónapjához képest pedig közel kilencszer több üdülési jegyet állítottak ki. A növekedést a közalkalmazottak számára kiosztott jegyek eredményezték, ugyanis a 2017. június 30-án elfogadott sürgősségi kormányrendelet úgy rendelkezik, a közalkalmazottak számára egyszeri alkalommal 1450 lejes üdülőjegyet kell biztosítani a 2017. július 1. – 2018. november 30. közötti időszakban. A 12,5 millió euró a romániai idegenforgalmi hálózatba kerül a voucherekkel megvásárolt üdülések által. Az év első négy hónapjában 4688 üdülési vouchert adtak ki elektronikus formában, 2,3 millió lej értékben (mintegy 514 ezer euró).

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.