Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

Marad a 8 óra munka

Románia még nincs felkészülve arra, hogy 8 óráról 6-ra csökkentse a napi munkaidőt – jelentette ki tegnap Gabriel Petrea közmeghallgatási és társadalmi párbeszédért felelős miniszter. A politikus elmondta: az északi államok jelenleg fontolgatják a munkaidő két órával történő lecsökkentését, mert ez növelheti az alkalmazottak hatékonyságát. Petrea szerint Romániának meg kell várnia, hogy az északi államokban bebizonyosodjon az intézkedés hasznos volta, és csak ezt követően kerülhet szóba, hogy itt is fontolóra vegyék a munkaidő lerövidítését. Ebben az esetben a munkáltatók és a szakszervezetek között kell majd megszületnie egy megállapodásnak, tette hozzá a miniszter. Gabriel Petrea emlékeztetett, hogy világszerte aktuális kérdés a munka hatékonyabbá tétele, annak minden vonatkozásában.

 

Dan polgármester lenne

Nicuşor Dan, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) volt elnöke azt nyilatkozta kedden este a Digi24 televízió műsorában, hogy az USR-nek saját jelöltet kellene állítania a 2019-es elnökválasztáson. Kérdésre válaszolva kijelentette: „Klaus Johannis kiegyensúlyozott személyiség, aki szakmai hozzáértésről tett tanúbizonyságot, ami Románia állásfoglalásait illeti a nemzetközi porondon. Másrészt, megtehette volna, hogy olyan témákat vessen fel, amelyek fontosak Románia számára, és ezzel arra kényszerítette volna a pártokat, hogy elfogadjanak bizonyos dolgokat, amelyek így a háttérben maradnak, például a választási rendszer reformja” – jelentette ki Dan. Azt mondta: „nagy megelégedésére szolgálna”, ha 2020-ban harcba szállhatna Bukarest főpolgármesteri tisztségéért. Hozzátette: a politikában szeretne maradni, de nem fog „régi pártokba” beiratkozni.

Van szülő és még sincs

Az Országos Gyermekjogvédelmi és Örökbefogadási Hatóság (ANPDCA) összesített adatai szerint az országban 97 841 kiskorú van, akiknek egyik vagy mindkét szülőjük más országban tartózkodik, munkavállalás miatt. 18 846 gyereknek mindkét szülője külföldön tartózkodik. Közülük 17 664-ről a rokonok gondoskodnak, a többiek állami gondozásban vannak, vagy olyan személyek vigyáznak rájuk, akikkel nem állnak rokoni kapcsolatban.

 

Lefülelt hackerek

Közintézmények informatikai rendszere elleni támadás, ezek honlapja nyitó oldalának megváltoztatása miatt vettek őrizetbe a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság (DIICOT) ügyészei két fiatalt. A Vâlcea, illetve Krassó-Szörény megyei illetőségű elkövetők egyike 17, a másik 18 éves. A hatóságok tegnap végeztek házkutatást a hackerek otthonában, miután felmerült a gyanú, hogy a két fiatal 2016-tól kezdve informatikai rendszereket tört fel, adatokat módosított és törvénytelen műveleteket végzett számítógépes programok révén. Az elosztott szolgáltatásmegtagadással járó (DDOS), a weblapok nyitó oldalát megváltoztató („deface”) támadásokat a hackerek magukra is vállalták. A támadások egy része közintézmények informatikai rendszereit vette célba. A házkutatások során az ügyészek több számítógépet, adathordozót, okostelefont lefoglaltak. A hackereket a DIICOT bukaresti székházában hallgatják ki.

 

„Te, Dragnea…”

Traian Băsescu, a PMP elnöke szerint azok a gazdasági, pénzügyi intézkedések, amelyeket a PSD az elmúlt időszakban foganatosított, vagy amelyek tervbe vannak, nincsenek benne a kormányprogramban, amellyel a PSD megnyerte a választást, és azt kérdezte Liviu Dragnea pártelnöktől, hogy ilyen körülmények között gazdasági válság van-e, vagy „dübörög a gazdaság”. „Te, Dragnea… levágott nyugdíjak, levágott gyed, az illetékek teljes átruházása az alkalmazottra, az energia árának robbanása, az üzemanyag jövedéki adójának ismételt növelése, … te, Dragnea, hol írja mindezeket abban a kormányprogramban, amellyel átvertetek hárommillió választót? Vajon gazdasági válság van, vagy dübörög a gazdaság? Következtetés: Te, Dragnea, húzzál innen…!’ – írta Facebook-bejegyzésben Băsescu.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük