Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Románia tegyen gesztusokat

Románia tegyen gesztusokat Románia

Románia tegyen bizalomerősítő gesztusokat és tartsa be a gyulafehérvári ígéreteket – hangsúlyozta a közelgő centenárium kapcsán keddi napirend előtti felszólalásban Benkő Erika sepsiszentgyörgyi RMDSZ-es képviselő.

 

Benkő elmondta, nem lehet úgy a centenáriumról beszélni, hogy abból kimaradjanak a romániai kisebbségek. „Fontos, hogy a kisebbségek szempontjait is figyelembe vegyék, és az is, hogy a román állam gesztusokat tegyen a centenárium kapcsán a kisebbségek felé”, mondta felszólalásában Benkő Erika.

A képviselő felidézte, a gyulafehérvári nagygyűlésen konkrét ígéretek születtek, de ezek nem valósultak meg. „Nem biztosított sem a zavartalan anyanyelv-, sem a szimbólumhasználat, holott a gyulafehérvári nyilatkozat világosan rögzítette azt, hogy a romániai nemzetiségeknek joga van ahhoz, hogy az anyanyelvüket használják, jelenleg is akadályokba ütköznek azok, akik az anyanyelvüket szeretnék használni a román egészségügyben, vagy a bíróságokon, hogy csak két egészen konkrét példát említsek”, mondta. Míg Moldva zászlóját gond nélkül lehet használni, Székelyföldét eltávolítják minden közterületről, pedig mindkét régió ugyanúgy az ország része – mutatott rá a képviselő.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük