Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Privatizációs vita

Privatizációs vita Románia

A privatizációs szerződés megszegése miatt beperelte a román államot a párizsi nemzetközi kereskedelmi bíróságon az osztrák OMV olajtársaság, a Petrom vállalat többségi tulajdonosa.

Az osztrák társaság éves jelentésében közölte, hogy beperelte a román államot, amelytől 34 millió eurót követel a privatizációs szerződésben vállalt környezetvédelmi beruházások megtérítése címén. A szerződés szerint a román állam vállalta, hogy megtéríti az OMV-nek azokat a környezetvédelmi beruházásokat, amelyeket az egykori állami tulajdonban levő Petrom által okozott szennyezések kiküszöbölése, valamint a környezet rehabilitálása érdekében kell végrehajtania a szerződéskötést követő 30 évben – állítja az OMV. Az ilyen típusú költségeket, amelyeket a román államtól akarnak behajtani, összesen 542 millió euróra becsülte a vállalat.

Az osztrák társaság tavaly áprilisban értesítette az államot, hogy 34 millió eurót költöttek olajkutak fertőtlenítésére, a környezet rehabilitációjára, és ezt az összeget meg kell térítenie. A feleknek 180 nap állt a rendelkezésükre, hogy megegyezzenek, de mivel ez nem történt meg, az OMV március elején a párizsi bírósághoz fordult a kártérítési követeléssel.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük