Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Oldják meg saját ügyeiket!

Oldják meg saját ügyeiket! Románia

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség nem szavazza meg a bizalmatlansági indítványt, amelyet a politikai támogatás nélkül maradt, de lemondani nem hajlandó Sorin Grindeanu miniszterelnök ellen terjesztett a parlament elé a szociálliberális koalíció, és a szövetség törvényhozói egyáltalán nem vesznek részt a szavazáson – jelentette be kedden Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke. Erről az RMDSZ képviselőházi és szenátusi frakciójának együttes ülésén született döntés, miután eredménytelenül zárultak a PSD-ALDE koalícióval hétfőn kezdődött tárgyalások.

Porcsalmi Bálint ügyvezető elnök korábban azt mondta: az RMDSZ a magyar közösség érdekeinek érvényesítésére próbálja kihasználni a kormányválságot, és nem zárkózik el attól, hogy döntő módon befolyásolja a Szociáldemokrata Párton (PSD) belüli konfliktus kimenetelét. Hétfő délután és kedd délelőtt napirendre is került a parlamentben a szövetség több kezdeményezése (a közigazgatási törvény anyanyelvhasználatot megkönnyítő módosítása, az oktatási törvény módosítása, március 15-e hivatalos ünneppé nyilvánítása, a 12 éve porosodó kisebbségi törvény), de miután az ellenzéki pártok vezetői, valamint a román média nacionalista hangot megütve tiltakozott azok elfogadása ellen, visszakoztak.

Kelemen szerint a frakció egyhangúlag hozott döntése két elvet vett figyelembe: a parlamenti többségnek joga és eszköze kell legyen a miniszterek vagy akár a kormányfő leváltásához, de az RMDSZ nem része a koalíciónak. Másfelől, nem akar beavatkozni egy másik párt belügyeibe, ugyanakkor a PSD-ALDE koalíciónak külső segítség nélkül is többsége van a parlamentben, nem szorul az RMDSZ segítségére. Hozzátette: az RMDSZ nem „veszett össze” a koalíciós pártokkal, a tavaly decemberben kötött parlamenti együttműködési megállapodásuk érvényben marad, annak eredményeit a tavaszi ülésszak végén értékeli ki a szövetség. Az RMDSZ ugyanakkor nem mond le egyetlen olyan törvénytervezetéről sem, amelyet most levettek a napirendről, sosem voltak „szemtelen” követelései, nem kért olyasmit, amire Európában nem léteznének példák.

Újságírói kérdésre válaszolva Kelemen Hunor leszögezte: a magyar közösség érdekeit nem a bizalmatlansági indítvány, hanem a „nacionalisták ostobasága” sérti. A politikus nem lát értelmes magyarázatot arra, hogyan lehet ma is két-három óra alatt „nacionalista őrületet” kelteni az országban.

Korodi Attila egy közösségi oldalon tett bejegyzésben tegnap reggel még azt írta, „izgalmas nap” a keddi, majd pár óra múlva megállapította, „győzött a sötétség”. Megjegyezte, a kormánykoalícióban zajló belső viszályt a magyar közösség érdekeinek érvényesítésére próbálták fordítani, de eredménytelenül. „Azok a fajta a pozitív hozzáállások, amelyek hétfőn a parlamentben érzékelhetőek voltak, kedd reggelre vékonyodtak, és a hangulatkeltés, ami néhány óra alatt megtörtént, meghozta eredményét. Azt gondoljuk, ha a mostani kormánykoalíciónak a mi ügyeink most nem fontosak, akkor a saját ügyeiket oldják meg maguk” – szögezte le érdeklődésünkre a képviselőházi frakcióvezető. „Aktiválták magukat olyan emberek, akik kimondottan ezt a nemzetállam-féltést és a félremagyarázást tartják legfontosabb céljuknak” – válaszolta azon kérdésünkre, hogy mivel magyarázza a nacionalista felhangok pár óra alatti újjáéledését.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük