Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Nem sietik el

Nem sietik el Románia

Megőrizheti tisztségét az új román kormányban a múlt héten lemondott Tudose-kabinet minisztereinek mintegy háromnegyede – jelentette tegnap a központi média a szociálliberális PSD–ALDE-koalíció pártgyűléseiről kiszivárgott értesülésekre hivatkozva, írja az MTI.

 

A PSD hétfő délutáni végrehajtó bizottsági ülése előtt Liviu Dragnea pártelnök azt mondta: a testület csak pénteken véglegesíti a kormánynévsort. A párt alacsonyabb rangú tisztségviselői azonban annyit elárultak, hogy a tárcák legfeljebb egynegyedénél lesz változás. A kormány Viorica Dăncilă miniszterelnök-jelölt vezetésével is 28 tagú marad. Cătălin Rădulescu parlamenti képviselő elmondta: a feddhetetlenségi előírások szigorán is változtatni akarnak. Az ártatlanság vélelmének elvét követve csak azokat a párttagokat tiltanák el a köztisztségek viselésétől, akiket a bíróság is jogerősen elmarasztalt, így nem zárják ki a miniszterjelöltek közül azokat a politikusokat, akik ellen bűnvádi eljárást indított az ügyészség.

A központi média szerint ezzel az – ellene indított eljárás miatt – ősszel Tudose által lemondatott Rovana Plumb volt európai alapokért felelős miniszter visszatérését készítik elő, aki a távozó Marcel Ciolacu tárca nélküli miniszterelnök-helyettes helyét venné át. Megmaradhatna posztján a kormány másik miniszterelnök-helyettese, Paul Stănescu, a fejlesztési tárca vezetője is, aki ellen a napokban indított újra egy korábban ejtett bűnvádi eljárást a DNA.

Călin Popescu Tăriceanu, az ALDE elnöke szerint a kormányprogramban sem lesznek lényeges változások, vagy újabb adópolitikai intézkedések. Az ALDE meg akarja őrizni mind a négy eddigi tárcavezetőjét a 28 tagú román kormányban, így várhatóan megtartja posztján többek között Teodor Meleșcanu külügyminisztert, a környezetvédelmi tárcát is vezető Grațiela Gavrilescu miniszterelnök-helyettest, valamint az ALDE által jelölt, de független szakértőnek minősülő Tudorel Toader igazságügyi minisztert. Tăriceanu tegnap azt mondta, az RMDSZ kormányra hívását is támogatná, hogy jelezzék: a magyar etnikumúak is az ország részét képezik, akikkel osztozni kellene a kormányzás felelősségén is. Mindazonáltal ezt nem javasolta a kormány vezető erejét képező PSD, mert az RMDSZ-vezetők nyilatkozataiból megértette, hogy nem akarnak a PSD–ALDE-koalícióval együtt kormányozni.

Kelemen Hunor szövetségi elnök a Mediafax hírügynökség érdeklődésére kizártnak nevezte az RMDSZ részvételét az új kormányban. „Nem kaptunk ilyen megkeresést, mi sem igényeltünk ilyesmit, semmi sem változott. Találkozni fogunk a következő napokban Viorica Dăncilă miniszterelnök-jelölttel, és valószínűleg január 29-én, (a képviselőházi és szenátusi) frakcióink egyesített ülésén döntünk arról, hogy megszavazzuk-e a kormány beiktatását. A kormányzati részvételről nincs szó, ez a téma nem létezik” – mutatott rá az RMDSZ elnöke.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. január 23., 15:12
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Chelemen ur! ne rohogtessen! Pont a PSDMR maradna el a lakomarol? Tenyleg ennyire hujenek nez, hogy nem latjuk, mindig a husosfazek melle telepednek az utolso pillanatban? De tegyek, amig meg benn vannak a parlamentben, nem biztos – vagyis remeljuk, hogy nem – az ujabb 4 ev lakmarozas