Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Nem nőtt, csökkent a bérük!

Nem nőtt, csökkent a bérük! Románia

Több ezer egészségügyi dolgozó tüntetett tegnap Bukarestben a kormány épülete előtt pótlékaik korlátozása ellen, miután márciustól az új bértörvény miatt elsősorban a kiegészítő személyzet jövedelme csökkent.

A dolgozók érdekeit védő Sanitas szakszervezet tízezer tüntetőt várt, a román média becslése szerint ennél kevesebben, de több ezren gyűltek össze a kormány épülete előtt, ahol dobokkal, sípokkal adtak hangot elégedetlenségüknek. Márciustól újabb béremelést írt elő a tavaly elfogadott közalkalmazotti bértörvény, de a jogszabály főleg az orvosok fizetését növelte, hogy csökkentsék az orvosok elvándorlását, amely Romániát évek óta sújtja. A törvény ugyanakkor a fizetések 30 százalékára korlátozta a pótlékokat, ezért a kiegészítő személyzet egy részének csökkent a nettó bére.
Romeo Sandu, a Sanitas szakszervezet alelnöke elmondta: az elégedetlenség fő oka a nettó bérek csökkenése is, amely annak tulajdonítható, hogy január 1-jétől a társadalombiztosítási járulékokat kizárólag a dolgozóknak kell fizetniük. „Az emberek megelégelték, hogy azt hazudják nekik, nőttek a bérek, miközben valójában csökkentek a járulékoknak az alkalmazottakra való áthárítása miatt” – fogalmazott. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások