Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Nem büntethetnek jeggyel!

Nem tarthatják többé maguknál az órákon és vizsgákon mobiltelefonjaikat a diákok: a lehalkított vagy kikapcsolt készülékeket a tanterem egy erre kijelölt helyén kell ezentúl letétben helyezniük – egyebek között ezt tartalmazza az új iskolai keretszabályzat, amelyet tegnap ismertetett a központi sajtó, írja az MTI.

 

A romániai közoktatási rendszer egészére érvényes új keretszabályzat megszünteti a diákok iskolai szolgálatát, megtiltja a diákok vagy tanárok bevonását az osztálypénz vagy egyéb pénzalapok gyűjtésébe, kezelésébe. A tanárok nem használhatják többé az osztályzatot fegyelmezési vagy büntetési célokra, azoknak kizárólag a tudásszintet szabad tükrözniük. Nem kötelezhetik többé a diákokat egyenruha viselésére. A keretszabályzat megemlíti, hogy a hatályos jogszabályok szerint azok a szülők vagy törvényes gyámok, akiknek a tanköteles gyermekeik kimaradnak az iskolából, száztól ezer lejig terjedő bírsággal sújthatók, vagy közmunkára kötelezhetők. Az első négy osztályba járó gyerekeket a szülőknek vagy az általuk meghatalmazott felnőtteknek el kell kísérniük a tanintézet bejáratáig.

Az új szabályzat szerint a testnevelés-tanárok az egészségügyi okokból felmentett diákokat is bevonhatják a közösségi tevékenységbe, bíráskodást, időmérést, szervezési feladatokat bízva rájuk, amennyiben nem ütköznek az orvosi előírásokkal. Bár az új szabályzat több korábbi javaslatukat tartalmazza, a diákszervezetek kifogásolták azt, hogy Liviu Pop oktatási miniszter nem bocsátotta tíznapos közvitára a dokumentum tervezetét a minisztérium honlapján, hanem Facebook-oldalán tudatta, hogy már kiadta az elfogadásáról szóló miniszteri rendeletet.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. január 11., 10:27
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Tehát az a sok sukár cigó aki eddig életében nem járt suliba hétfőtől megjelenik a sulikban ki székérvel ki aixammal me a miniszter 1000ronra büntet! Ja és akkor a jegyadás h lesz? A kölyök ha 4est kap tolvajt kiált mert azt büntiből kapta és akkor nem írják be?! A 0-4 osztályosokat suliba kell kisérni?! Mindenki vhogy megoldja de elég vicces megfogalmazás! A piával pipával meg egyebekkel hogy lesz?!

  • User
    Dátum: 2018. január 11., 12:34
    ÉRTÉKELÉS: 7

    Létezik a magaviseleti jegy, a nem megfelelő viselkedést ezzel a jeggyel kell kifejezni. Az osztályzat egyértelműen a tudásszintet kellett idáig is tükrözze. A mobiltelefonokkal kapcsolatos szabályzat viszont helyes. Hiába voltak iskolai szabályzatok az órákon való használat megtiltása érdekében, úgyis megszegték sokszor a diákok. Viszont gond lesz a telefonok tárolásával. Ezt a felelősséget az iskola, a tanárok nyakába varrta a miniszter. A tanár dolga a tanítás, a nevelés, nem a szuper telefonok épségének a felügyelete. Bár most közfelháborodás van e rendelet miatt, ha magunkba nézünk, mi szülők, a diákok- egyértelmű, hogy nem egészséges az a mód, ahogy a mai fiatal-és nemcsak- nemzedék állandóan simogatja az okostelefonokat. Tudomásom szerint Kézdivásárhelyen van olyan iskola, ahol már a kapunál le kell adni a telefont. Szóval most már csak az a kérdés, mennyire egységesen fogják alkalmazni ezeket a szabályzatokat az iskolák. Még egy dolog. Már a tábla letörlését se szabad a diák elvégezze?! Hogyan nevelje munkára az iskola a diákokat? Úgy otthon, mint az iskolában kell legyenek feladatai mindenkinek. Régen még takarítottak is órák után a szolgálatosok. Most persze ez nem jöhet szóba, ezért nem is figyelnek a diákok a tisztaságra, a szemetelésre, a takarítónő mire való? szemlélet uralkodik. És akkor ugyanúgy viselkednek az utcán, a közterületeken, ezért szemetes a környezetünk.