Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Nem a törvénymódosításra

Kedvezőtlenül véleményezte csütörtökön a legfelsőbb bírói tanács (CSM) Tudorel Toader igazságügyi miniszter augusztusban beterjesztett törvénymódosítási javaslatait.

A szakmai testületben a szavazás szoros volt, 10-8 arányban kerekedett felül azok álláspontja, akik elutasítják a módosító indítványt. A CSM döntése nem kötelező jellegű, ezért a kedvezőtlen véleményezés ellenére a tervezet a kormány, majd a parlament asztalára kerülhet. Az indítványt élesen bírálta Klaus Johannis államfő, aki a jogállamiság elleni támadásnak minősítette. Szintén aggodalmát fejezte ki a tervezettel kapcsolatban az Európai Bizottság, valamint az Egyesült Államok és Nagy Britannia bukaresti nagykövete.

Az igazságügyi minisztérium tervezete egyebek mellett kizárná az államfőt az ügyészségek vezetőinek kinevezési eljárásából, felelősségre vonhatóvá tenné a munkájuk során hibát elkövető bírákat vagy ügyészeket, 30 éves alsó korhatárt vezetne be és ötéves szakmai tapasztalatot követelne meg a bírói és ügyészi pálya elkezdéséhez, az ügyészségi vezetők mandátumát három évről négy évre bővítené, emellett az igazságügyi felügyeletet áthelyezné a CSM hatásköréből az igazságügyi minisztériumhoz.

Az igazságszolgáltatás szakmai szervezetei főleg az igazságszolgáltatási felügyeletnek a minisztériumhoz való áthelyezését nehezményezték, szerintük így politikai ellenőrzés alá kerülnek az ügyészek és a bírák.

A tervezetet támogatók szerint ugyanakkor azért van szükség az igazságszolgáltatás működését szabályozó három törvény módosítására, mert ezeknek bizonyos cikkelyeiről az alkotmánybíróság megállapította, hogy az alaptörvénybe ütköznek. Emellett a szociálliberális kormánykoalíció szerint az igazságszolgáltatásban visszaélések is történnek, és jelenleg nem vonhatók felelősségre az ügyészek vagy bírák.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük