Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Nagygyűlésre készül a PSD

Nagygyűlésre készül a PSD Románia

Nagygyűlést szervez május második felében a PSD, hogy egyértelművé tegye: támogatja a „hagyományos családot”, vagyis azt az alkotmánymódosító kezdeményezést, amely „egy férfi és egy nő” házasságaként határozná meg a családot, a jelenlegi alaptörvényben szereplő „házastársak” kifejezés helyett.

 

A nagyszabásúra tervezett megmozdulás megszervezését Liviu Dragnea pártelnök jelentette be hétfőn, a PSD végrehajtó bizottságának ülése után. Időzítését azzal indokolta, hogy célegyenesbe érkezett annak a polgári kezdeményezésnek a parlamenti elfogadása, amellyel a – több mint hárommillió támogató aláírást összegyűjtő – koalíció a családért nevű ökumenikus ernyőszervezet akar alkotmányos akadályt görgetni a melegházasság esetleges későbbi törvényesítése elé. A PSD azt szeretné, hogy a család alkotmányos meghatározásának módosításáról mielőbb megrendezhessék a népszavazást, ennek előkészítése érdekében pedig nemrég úgy módosították a referendumtörvényt, hogy a népszavazás kiírásának időpontjába Klaus Johannis államfő ne szólhasson bele.

A PSD végrehajtó bizottságának üléséről távozó Dumitru Buzatu, a párt Vaslui megyei szervezetének elnöke azt mondta, hogy a nagygyűlés másik témája a hagyományos család támogatása mellett a román centenárium – Nagy-Románia létrejötte századik évfordulójának – megünneplése lesz. Az ülést követően Liviu Dragnea pártelnök Viorica Dăncilă munkáját és a miniszterek tevékenységét is méltatta. – Ez nemcsak az én, hanem a kollégáim végkövetkeztetése is: értékeljük azt, ahogyan a kormányprogramot gyakorlatba ülteti (Viorica Dăncilă miniszterelnök – szerk. megj.), és ahogyan a miniszterek tevékenykednek – válaszolta újságírói kérdésre Dragnea. A pártelnök ugyanakkor hozzátette, akadnak még gondok.

– Fennáll még ugyanaz a régi gond, amelyikről még beszéltünk, és a következő napokban is beszélni fogunk róla: hatékonyabbá kell tenni a kommunikációt a kormány munkájával kapcsolatban, tehát nem arról kell beszélni, hogy mi nem történik, hanem azt kell közölni, hogy mi történik, és mindent jobban el kell magyarázni. Ugyanakkor tisztában vagyunk azzal is, hogy minden kormányzati vagy parlamenti intézkedés, amely régi dolgokon változtatna, bizonyos csoportokat zavar, és negatív reakciókat vált ki, de a kormányprogram fontos számunkra, és véghez visszük – mondta Dragnea.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük