Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Mi lesz veled, Székelyföld?

A törvényhozási folyamat szakbizottsági véleményezési szakaszába jutott a bukaresti parlamentben a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) Székelyföld autonómiájáról kidolgozott statútumtervezete, amelyet Kulcsár-Terza József háromszéki képviselő tavaly decemberben egyéni törvénykezdeményként iktatott a képviselőházban.

A tervezet elsőként a képviselőház emberi jogi szakbizottsága elé került, amely keddi ülésén két héttel elhalasztotta annak véleményezését. Korábban a szakértőkből álló, a törvényszövegek jogharmóniáját vizsgáló úgynevezett törvényhozási tanács elutasításra javasolta az SZNT statútumtervezetét. A testület úgy értelmezte, hogy a törvénytervezet az egységes román nemzetállammal párhuzamos, különálló állami entitás létrehozását célozza, és mint ilyet, alkotmányellenesnek minősítette.
A kezdeményezőként fellépő Kulcsár-Terza Józsefet idéző MTI szerint a képviselő számít arra, hogy a bizottságok sem támogatják majd a tervezetet, amely ennek ellenére a plénum elé fog kerülni. Ha nem tűzik napirendre 45 napon belül a képviselőházban, a dokumentum már hallgatólagosan elfogadott tervezetként kerülne a végső döntés meghozatalára hivatott szenátus elé. A beterjesztő szerint a parlamenti vitára még a tavaszi ülésszak folyamán sor kerül.
A Székelyföldnek területi autonómiát előirányzó statútumról először 2004-ben, majd egy módosított tervezetről 2012-ben rendeztek szavazást a román parlamentben. A tervezeteket, amelyeket akkor az RMDSZ néhány törvényhozója kezdeményezett, mindkét esetben érdemi vita és egyetlen román támogató voks nélkül vetették el.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük