Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Korai kampányindító

Leginkább korai kampányindítónak tekinthető az államfő és a kormányfő vitája – mondta Pászkán Zsolt Románia-szakértő hétfőn, az M1 aktuális csatornán, írja az MTI.

 

Pászkán Zsoltot arról kérdezték, hogy Viorica Dăncilă miniszterelnök péntek este kijelentette, nem mond le tisztségéről, noha Klaus Johannis államfő erre szólította fel. A szakértő emlékeztetett, 2019 decemberében elnökválasztás lesz. Klaus Johannis indulna a második mandátumáért – tette hozzá –, és úgy tűnik, a PSD „frontális támadást” indított azon a három területen (a külpolitika, a hadsereg és a titkosszolgálatok ügye), ahol az elnöknek hatásköre van. Liviu Dragnea pártelnök bejelentette, hogy dolgoznak a nemzetbiztonsági reformon – érzékeltette a „támadás” részleteit a szakértő. Szerinte a külpolitikában is kényelmetlen helyzetbe akarták hozni Johannist azzal, hogy választásra akarták kényszeríteni: vagy az amerikai szövetségesével helyezkedik azonos platformra, vagy az európai uniós szövetségesekkel.

Az államfő és a kormányfő vitájáról szólva kitért arra is, hogy bár az elnök véleményt nyilváníthat a miniszterelnök munkájáról, annak nincs jogi következménye. Ráadásul az elnök már Viorica Dăncilă kinevezésekor megtehette volna, hogy jelezze fenntartásait, de ezt akkor elmulasztotta – fűzte hozzá. Úgy fogalmazott: Dăncilă „nem tényező a román politikában”, azért van a posztján, mert Liviu Dragnea nem tart attól, hogy nem hajtja végre „megfelelően az utasításokat”.

Erős „politikai felhangja” van az államfő arra vonatkozó kérésének, hogy mondjon le Viorica Dăncilă miniszterelnök – nyilatkozta az RFI-nek Korodi Attila RMDSZ-es képviselő, arra ösztönözve a két felet, hogyha fenntartásaik is vannak, próbáljanak meg együttműködni Románia érdekében.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük