Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Kitiltanák a fürdőzőket

Kitiltanák a fürdőzőket Románia

Kitiltanák a fürdőzőket a Szent Anna-tóból a Natura 2000-es környezetvédelmi terület megóvásában érdekelt szervezetek. A környezetvédelmi terület népszerűsítésére és megóvására alapított Pro Szent Anna Egyesület vezetője, Dósa Elek Levente az MTI-nek elmondta: nem tesznek jót a tó vizének a nyári idényben fürdőző turisták, akik révén jelentős mennyiségű naptej és testápoló kerül a vízbe.

A civil aktivista a tó vizének szervesanyag-tartalmát is aggasztónak találta, amely szerinte a turisták ürülékéből származik. A vulkanikus tó tulajdonképpen a vulkánkráterbe lehulló esővizet tárolja, sem forrása, sem lefolyása nincsen, ezért vize csekély mértékben képes az öntisztulásra.

Dósa Elek Levente arra is figyelmeztetett, hogy a strandoló turisták miatt gyorsult fel a tó hordalékkal való feltöltődése is. A kráter erdő borította belső falairól becsurgó esővizet ugyanis a parton levő gyepes terület szűrte meg, ezen a területen azonban a strandidényben kiszárad a fű, és nem tudja már ellátni a szűrő feladatát. Elmondta: a Szent Anna-tó környékének fejlesztésében a horvátországi Plitvicei-tavakat tekintik mintának, olyan látványosságként szeretnék megőrizni, amelyet látogatnak, de nem veszélyeztetnek a turisták.

A fürdőzés kitiltása abban a tervben is szerepel, amelyet a Natura 2000-es környezetvédelmi terület gondnoka, az Ecos Club kft. nyújtott be tavaly a környezetvédelmi minisztériumhoz. A társaság vezetője, Kerezsy László az MTI-nek elmondta: a terv a minisztérium jóváhagyásával válik hatályossá. A cégvezető ugyanakkor úgy vélte, hogy nincs ok „vészharangok kongatására”. Szerinte nem a tiltás, hanem a látogatók nevelése vezethet eredményre. Megjegyezte, hogy 1990-ig autót is mostak a tóban, mára már lényegesen környezettudatosabb a látogatók zöme.

Úgy vélte ugyanakkor, hogy olyan megoldásokat kell találni, amelyek a környezetvédelmi szempontoknak és a turisták igényeinek is megfelelnek. Példaként említette, hogy amikor betiltották a tűzgyújtást a tóparton, egyes turisták az erdőben gyújtottak tüzet, hogy megsüssék a pecsenyéjüket, ezzel pedig még jobban veszélyeztették a tó környezetét, ezért a terület gondnokaiként bölcsebbnek látták engedélyezni, hogy a turisták az általuk kihelyezett fém tűzhelyekben gyújtsanak tüzet. Kerezsi László a majdani fürdési tilalom betartatását is problémásnak látta. Elmondta: a környezetvédelmi terület gondnokaiként nem jogosultak arra, hogy a szabályokat megszegő turistákat igazoltassák vagy megbírságolják.

A Szent Anna-tó és a szomszédságában levő Mohos tőzegláp a Lázárfalvi Közbirtokosság tulajdonában levő területen fekszik. A Pro Szent Anna Egyesület a tulajdonos szempontjait jeleníti meg. A terület gondnokságát a lázárfalvi Ecos Club Kft. látja el a környezetvédelmi tárcával kötött szerződés alapján.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások