Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Jóval az európai átlag fölött

Jóval az európai átlag fölött Románia

A dohánytermékeket és alkoholos italokat fogyasztó 16 éves fiatalok aránya továbbra is magas Romániában, míg a tudatmódosító szereket kipróbáló fiatalok aránya az európai átlag alatt maradt – derült ki a Drogellenes Ügynökség (ANA) felméréséből, amelyet 2015-ben végeztek az oktatási minisztérium támogatásával.

 

Az Agerpres által idézett forrás szerint a 16 éves fiataloknak 77,9 százaléka élete során fogyasztott már valamilyen alkoholos italt, az európai országok átlagához (80,3%) képest valamivel alacsonyabb ez az arány. 2015-ben a fiataloknak 68,9 százaléka nyilatkozta azt, hogy fogyasztott alkoholos italt az elmúlt egy évben, míg az európai országok átlaga 70,9%. Bár 2003 óta folyamatosan csökkenő tendenciát mutat, a dohánytermékek használatát tekintve Romána még mindig az európai átlag fölött helyezkedik el. A 16 éves fiatalok 51,7%-a kipróbált élete során valamilyen dohányterméket, míg az európai országokban ez az arány 45,6%. 30,1 százalékuk az elmúlt 30 napban dohányzott (európai átlag 21,4), 19,7 százalékuk pedig naponta cigarettázik (európai átlag 12,4%).

A 16 éves fiatalok közül az európai átlaghoz képest kevesebben (15%) próbáltak ki valamilyen tudatmódosító szert – derül ki az ANA felméréséből. Az ESPAD felmérésben szereplő 37 európai ország közül Románia a 24. helyet foglalja el a rangsorolásban, ami valamely tiltott tudatmódosító szer kipróbálását illeti. Az illegális drogok közül legtöbben a marihuánát (8,1%), új pszichoaktív szereket (5,1%), oldószereket vagy illékony anyagokat (3,6%), kokaint (3,3%), LSD és egyéb hallucinogén anyagokat (2,4%) próbáltak ki, de két százalék körül van az ecstasy, heroin, ketamin, amfetamin és egyéb tudatmódosító szereket kipróbálók aránya is. A marihuánát fogyasztó 16 éves fiatalok aránya kétszer alacsonyabb az európai országok átlaghoz képest. Életük során 8,1 százalékuk próbálta ki, míg az európai átlag 16,5%. Az elmúlt egy évben 6,1%-uk nyúlt valamilyen tiltott szerhez, míg az európai átlag 13,1%. Az elmúlt 30 napban drogot fogyasztók aránya 2,9% volt, míg az európai átlag 6,8 százalék.

Ami a rendszeres drogfogyasztást illeti, a legtöbb fiatal az új pszichoaktív szereket (60,4%), illetve a marihuánát (60,2%) tartja a legveszélyesebbnek.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2017. április 6., 8:14
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Hagyjuk a hulye rizsat inkabb arrol beszeljetek,hogy miert nem lett olcsobb a cigaretta aprilis 1- tol,ugyanis most egy honapja minden roman hirteven az a hir volt nagydobra verve,hogy a PSD-s kormany aprilistol olcsobbitja a cigaretta termekeket.Amint lathatjuk ez egy ujabb hazugsaga volt a Grindeanu kormanynak,mint megannyi mas hazugsag.De hat ilyenektol mint a PSD es az UDMR nem is varhato mas csak a hazudozas.