Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ilyen is van Romániában

Ilyen is van Romániában Románia

A Euronews rátalált Kelet-Európa valószínűleg egyetlen olyan településére, ahol évtizedek óta nem járt egyetlen tolvaj sem: egy délnyugat-romániai kis falu, Tiszafa, vagy ahogy a helyiek nevezi, Eibenthal a példakép. Hogy még tovább bonyolítsuk: hiába van a településnek német hangzású neve, valójában szinte teljesen cseh faluról van szó. A mostani lakók felmenői még a XIX. században költöztek oda.

A nagyjából 300 lakosú kis falu tolvajmentes helyként hirdeti magát, nem is véletlenül. A lakók elmondása szerint még a legidősebbek sem emlékeznek arra, hogy bárki ellopott volna bármit. A történet még a kommunista időkben kezdődött, amikor bezárták az egyetlen helyi kisboltot, és mozgóárus kezdte el hordani az árut a faluba. A helyiek hamar rájöttek: ők egymástól úgysem lopnak, kívülről pedig egy tolvaj sem jön oda, hiszen egyik oldalon ott a Duna és a szerb határ, a másik oldalon a hegyek, így már az odautazás árát sem tudnák összelopni. Így aztán kialakult a most is jól ismert rend: aznap, amikor jön a mozgóárus, az emberek kirakják a házuk elé a pénzt és a bevásárló listájukat, majd elmennek dolgozni, este pedig ott találják az árut és a visszajárót. A polgármester, Victor Doscocil azt magyarázta a Euronewsnak: nem is érti, mások számára miért ennyire nagy ügy, hogy ott senki nem lop. Mindenki ismer mindenkit, ha szüksége van valamire, kér – mondta. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. március 4., 16:18
    ÉRTÉKELÉS: 0

    tisztelet az ott lakoknak nekik nem kel kilopni szent peter csukjajabol a kulcsot amikor a menyorszag kapujahoz ernek.mert onkent fogja atnyujtani nekik bar mindenutt ijen rendes emberek laknanak.