Az egészségügyi alkalmazottak 10 százalékának csökkenhet a bére, ám van egy törvényes eljárás, amelynek segítségével a kórházmenedzserek ezt elkerülhetik – jelentette ki pénteken Sorina Pintea egészségügyi miniszter, miután tárgyalt a szakszervezetek képviselőivel, írja az Agerpres.

A szakszervezetek képviselői pénteken a pótlékrendszerrel kapcsolatos problémákról tárgyaltak Sorina Pintea egészségügyi és Lia Olguţa Vasilescu munkaügyi miniszterrel. „Az egészségügyi rendszerben dolgozók közül 60 ezer alkalmazottnak a minisztérium, 200 ezernek a helyi hatóságok a fő hitelutalványozói. (…) Vannak olyan elszigetelt helyzetek, amelyek esetében a pótlékszabályozás megváltozása miatt csökkennek a fizetések, ám a megoldást már egy hónappal ezelőtt bemutattam a szakszervezeteknek” – nyilatkozta a miniszter. A leginkább érintett kategória a kiegészítő személyzeté, az ő fizetésük ugyanis – az orvosoktól és asszisztensektől eltérően – nem nőtt a 2022-re előirányzott szintre. A miniszter szerint ebben az esetben élni kell a törvény azon előírásával, amely szerint legfeljebb két országos bruttó bérnek megfelelő összegű pótlólagos támogatást lehet adni a személyzetnek. Kijelentette: ott, ahol hatékonyan menedzselik a kórházat, jut pénz ilyen jellegű kompenzációra, és erre a lehetőségre körlevélben hívja fel a kórházigazgatók figyelmét.

A szakszervezetek egyelőre kivárnak. Iulian Pope, a Sanitas Szakszervezeti Szövetség alelnöke úgy fogalmazott, hogy a miniszter által ajánlott megoldás „ideiglenes jellegű”. Leonard Bărăscu, a Sanitas elnöke közölte: a szövetség országos tanácsa dönt a tiltakozó akciók esetleges folytatásáról.

Névtelen hozzászólások:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Facebook hozzászólások:

Ajánló

Röviden

Előrelépés történt Az USR benyújtotta csütörtökön a parlamentbe az első 300 ezer aláírást a Büntetőügyesek nélküli közéletet kampány támogatására – jelentette be Dan Barna, az USR elnöke. „A maradék 700 ezer aláírást holnap nyújtjuk be, és ezzel a parlamenti szakaszba ér a kezdeményezés. Noha a PSD-hez tartozó polgármesterek sok esetben nyíltan akadályozni próbálták az akciót […]

Tiltakozó kezdeményezők

A család alkotmányos meghatározásának módosításáról kiírt népszavazás politikai kisajátítása és beskatulyázása ellen tiltakozik az alkotmánymódosítást kezdeményező Koalíció a családért nevű, egyházi hátterű ernyőszervezet, írja az MTI.

Kukoricásból jött a vad

Kórházba került szerdán egy csíkkarcfalvi férfi, miután rátámadt egy medve, írja az Agerpres.

Nem éppen magyarbarát…

A nacionalista nézeteiről ismert Mircea Dușa korábbi védelmi minisztert nevezte ki tegnapi ülésén a kormány a Székelyföld egy részét is magába foglaló Maros megye prefektusának, írja az MTI.

Röviden

Vagonok szakadtak le Leszakadt tegnap menet közben két vagon egy tehervonat végéről Ploieşti környékén. A 36 kocsis szerelvény utolsó két vagonja szakadt le, mert eltörött a vonóhorog. Az incidens egy, kizárólag a tehervonatok által használt sínpáron történt, ezért a személyszállítást nem befolyásolja – tájékoztatott a vasúti társaság, amely bevontatta a pályáról a két vagont.   […]

Lemondatnák Dragneát

A PSD elnökének, Liviu Dragnea képviselőházi elnöknek az azonnali lemondását követeli mindkét tisztségéből egy tegnap közzétett nyílt levélben a párt három alelnöke, írja az MTI.

Robbanás az iskolában

Tegnap reggel robbanás történt egy iskolában, a Maros megyei Mezőszabadon. Két személy megsérült, több tucat tanulót kimenekítettek, írja az Agerpres.

Szankciókat javasolnak

Az oktatási minisztérium ellenőrző testülete szerint „politikai-szeparatista jellegű tevékenység” zajlott a székelyudvarhelyi Palló Imre Művészeti Szakközépiskolában, amikor a tanulók – egy magyarországi iskola diákjaival együtt – Nagy-Magyarország térképét rajzolták le az udvaron június 4-én.

Több pénzre jogosultak

Ezentúl a gyermekgondozási juttatás kiszámolásakor figyelembe veszik a szellemi tulajdonból származó bevételeket is, eddig a kormány mulasztása volt, hogy ezt a kategóriát kivette 2018. március 23-tól a számítási képletből, holott az érintettek adót fizettek ezen összegek után – mutatott rá Csép Éva Andrea, az RMDSZ Maros megyei képviselője azt követően, hogy a kormány egy sürgősségi […]

Röviden

Védett otthon időseknek Már csak engedélyeztetésre vár a Gyulafehérvári Caritas, hogy hivatalosan megnyithassa a Csíksomlyón felépített védett otthont, ahol elsősorban demenciában szenvedő, illetve Alzheimer-kórral küszködő időseket láthatnak el. Az egyedülállónak számító létesítményt német magántámogatásból építették fel. Hasonló otthonokat Székelyudvarhelyen és Gyergyószentmiklóson működtet még a Caritas.   Esca, a lovag A francia nemzeti érdemrend lovagi fokozatával […]

Juncker nem ragaszkodott

A kormány a kormányőrséget (SPP) hibáztatja azért, hogy Viorica Dăncilă kormányfő nem találkozhatott hétfő este a repülőtéren a Három Tenger Kezdeményezés (3SI) bukaresti csúcstalálkozójára érkező Jean-Claude Junckerrel.

Öt nap múlva sztrájk?

Háromezer romániai magyar tanító által aláírt petíciót adott át kedden az oktatási miniszternek a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) tiltakozásként, hogy a kormány megtiltotta a nemzeti kisebbségekhez tartozó tanítóknak a román nyelv oktatását, írja az MTI.

Dasaev előzetesben

Huszonkilenc napra előzetes letartóztatásba helyezték a brăilai kosárlabdaklub két amerikai játékosa elleni késes támadás fő gyanúsítottját, a Dasaev néven elhíresült Daniel Gabriel Huseint, írja az Agerpres.

Röviden

Nő az infláció Az augusztusi volt sorozatban a hetedik hónap, amikor az EU országai közül Romániában jegyezték a legmagasabb inflációs rátát – derül ki az EU statisztikai hivatala (Eurostat) által tegnap közzétett adatokból. Ezek szerint az év nyolcadik hónapjában 4,7 százalékkal nőttek a fogyasztói árak Romániában, míg júliusban 4,3%-os inflációt regisztráltak. Az Eurostat adatai szerint […]

Kik alkotják a családot?

Célegyenesbe került a család új meghatározásáról szóló alkotmánymódosítás, miután a román alkotmánybíróság is jóváhagyta tegnap azt az alkotmánymódosító törvénykezdeményezést, amely egy férfi és egy nő házasságaként határozná meg a családot. Ezzel az utolsó akadály is elhárult a népszavazás megszervezése elől, írja az MTI.