Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ideiglenes igazgató a Római Katolikus Gimnáziumban

A Maros Megyei Tanfelügyelőség ideiglenesen Székely Szilárd tanárt bízta meg a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium igazgatói teendőinek az ellátásával – közölte a Népújság napilap. A kinevezéssel enyhül az intézményre nehezedő nyomás, a gimnázium tanárai megkaphatják az elmaradt decemberi és januári béreiket.

Az oktatási minisztériumtól kapott átirat alapján a megyei tanfelügyelőség érvényesnek nyilvánította Tamási Zsolt tavalyi versenyvizsgáját, akit kineveztek igazgatónak, de az ellene elrendelt hatósági felügyelet miatt azonnal felfüggesztették tisztségéből, és Székely Szilárd római katolikus vallásszakos tanárt bízták meg az iskola vezetésével. A megbízott igazgatót Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes iktatta be tisztségébe, megbízva az igazgatói feladatok teljes körű ellátásával. Székely Szilárd reményét fejezte ki, hogy visszatér a normális kerékvágásba az élet az iskolában, és sikerül behozni a lemaradásokat. Megtették ugyanis az első lépést a kincstárnál, hogy biztosítsák számára az aláírási jogkört, és az iskola kibocsáthat immár minden olyan okiratot, amelyet az igazgatónak kell aláírnia.

Tamási Zsolt és Ștefan Someșan volt Maros megyei főtanfelügyelő ellen 2016 november elején indított eljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA). Az ügyészek szerint a gyanúsítottak törvénytelenül jártak el a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium 2014-es létrehozásakor, és annak ellenére járultak hozzá a Római Katolikus Gimnázium működéséhez, hogy tudták: valójában a tanintézet nem rendelkezik a működéshez szükséges engedélyekkel. A DNA Someșant hivatali hatalommal való visszaéléssel és kétrendbeli hatáskörtúllépéssel, Tamási Zsolt igazgatót pedig hivatali hatalommal való folyamatos visszaéléssel gyanúsítja. Az igazgató elleni eljárás a múlt év végén ellehetetlenítette az iskola működését, aláírási joggal rendelkező vezető híján ugyanis a tanintézet nem folyósíthatta a tanárok fizetését, nem fizethette ki a közüzemi számlákat. Decemberben a DNA egy alkalommal lehetővé tette, hogy az igazgató négy órára bemenjen az iskolába, és aláírja az intézmény működéséhez szükséges iratokat.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük