Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Hosszabb vadászati idény?

Hosszabb vadászati idény? Románia

Pozitívan véleményezte a képviselőház mezőgazdasági bizottsága kedden a 2017/20-as sürgősségi kormányrendeletet, amely lehetővé teszi, hogy sertéspestis-fertőzés fokozott veszélye esetén kiterjesszék a vaddisznóvadászat idényét.

A jelentés ezt követően az alsóház elé kerül, amely a végső döntést hozza meg e kérdésben. A tervezet értelmében egész évre kiterjeszthető a vaddisznók kilövésének idénye a megszabott kvóták keretein belül, amennyiben bebizonyosodik, hogy egy bizonyos területen afrikai sertéspestis ütötte fel a fejét. A kilövési engedély mindaddig érvényben marad, amíg fennáll a fertőzésveszély.

Traian Constantin Petcu, az Országos Élelmiszerbiztonsági és Állategészségügyi Hatóság alelnöke úgy nyilatkozott: szükség esetén a veszélyeztetett területeken a kilövési kvótát is növelhetik a betegség fő hordozóira, azaz a vaddisznókra. Hozzátette: minden vaddisznóvadászatot jelenteni kell a rendőrségnek.

Petcu azt is elmondta: a vírus elterjedését más módokon is igyekeznek megakadályozni, például úgy, hogy nem engedik az országba az Ukrajnából és Besszarábiából érkező élelmiszereket, amelyek fertőzöttek lehetnek. Leszögezte ugyanakkor, hogy a két, korábban jelzett eset óta nem észleltek újabb megbetegedést. Ioan Munteanu szociáldemokrata képviselő, a mezőgazdasági bizottság elnöke kifejtette: a jogszabállyal a sertéstenyésztőket akarják megvédeni.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük