Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Haldoklik a szakma

A pékeket tömörítő ROMPAN szakmai szövetség elnöke, Aurel Popescu szerint mintegy nyolcezer ember hiányzik a munkaerő-piacról, haldoklik ez a terület. Az ok: a fiatalok inkább a számítógépes munkák irányába húznak, nem vonzó péknek lenni.

Popescu szerint a helyzet elég súlyos: nem elég, hogy jelentős munkaerő hiányzik ebből a szegmensből, hanem a meglévő szakmabeliek is idősebbek, jó részük már 1989 előtt is ezen a területen dolgozott. Ha kapnak is munkaerőt, akkor szintén ebből a korosztályból érkezik, akik számára nem elrettentő a fizikai munka. „Egy mai fiatalt nagyon nehéz fizikai munkára bírni, és nem a fizetés miatt. Úgy vélem, a nevelés, az iskola és a társadalom is ebbe az irányba viszi őket, hogy mintha szégyellnék, ha munkásoknak neveznék őket” – mondta a szakmai szövetség vezetője, aki szerint a krónikus munkaerőhiányhoz a szakképző iskolák felszámolása is hozzájárult.
A fizetések valóban nem akkorák, mint Nyugaton, egy pék nettó 1500 lejt keres havonta, amit különböző juttatások növelnek – mondotta Popescu, aki azt is furcsállja, hogy ha a vekninkénti ötbanis profitjukat növelnék, hogy nagyobb fizetést adjanak, akkor a fogyasztók felhörrennek. A ROMPAN elnöke úgy ítéli meg, a piac folyamatosan szűkül, miután sok pékség abba kell, hogy hagyja az együttműködést a nagy áruházakkal, hiszen azok egyre nagyobb árrést követelnek (olcsóbban akarnak hozzájutni a kész termékhez, hogy nagyobb feláron értékesítsék a fogyasztóknak – szerk.). Furának tűnhet, de Popescu szerint az erdélyi autópályák megépülésével a pékségek helyzete tovább fog romlani, a multik fagyasztott áruval fogják elárasztani a piacot. Jelen pillanatban a romániai malmokban és pékségekben mintegy 60 ezer ember dolgozik, tízezerrel kevesebb, mint pár évvel ezelőtt. A kenyérfogyasztás is jelentősen csökkent, évi 90 kg/lakosról 80-ra. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük