Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Háborús játékok

Háborús játékok Románia

A Realitatea hírtelevízió tegnapi tudósítása szerint első alkalommal történt meg, hogy az orosz haditengerészet egy hajója rakétát lőtt ki a Fekete-tengeren. A Kalibr típusú rakétát egy gyakorlat keretében tesztelték.

A Grigorovici admirális nevű fregatt tegnap egy hadgyakorlat részeként éles muníciót használt a Fekete-tengeren, kilőttek egy Kalibr cirkálórakétát. Ez az első alkalom, hogy a fegyvert élesben tesztelték tengeri környezetben – jelentették be az orosz katonai hatóságok. Az orosz flotta közleménye szerint a rakétát egy tengeri, felszíni „céltáblára” irányították.
„A rakéta negyven tengeri mérföldről (körülbelül 80 kilométer) hajszálpontosan eltalálta a célpontot, ami egy hadihajót jelképezett” – nyilatkozták a nagyhatalom katonai illetékesei. Az esetről több drón is felvételt készített, igazolva a találat pontosságát. A hadgyakorlat színteréről kitiltották a tengeri forgalmat, így a 11 hadihajóból és támogatói egységből álló flotta problémák nélkül tudott puffogtatni.
A Kalibr rakéta egy hadihajók és tengeralattjárók által kilőhető, hadihajók és akár földi célpontok ellen bevethető fegyver. A 3 méteres találati pontossággal bíró rakéta 3M-14/3M-14T típusa 8,9 méter hosszú, és 2500 kilométer a hatótávolsága. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük