Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Gyógyszert olcsóbban

Gyógyszert olcsóbban Románia

Azok a nyugdíjasok, akiknek a havi nyugdíja nem haladja meg a 900 lejt, 90 százalékos árkedvezménnyel válthatják ki gyógyszereiket (a B listán szereplő készítményeket) július elsejétől, függetlenül attól, hogy a nyugdíjon kívül van-e vagy nincs más jövedelmük – erről szóló határozatot fogadott el a kormány pénteki ülésén.

Eddig csak azok a nyugdíjasok részesülhettek a 90 százalékos árkedvezményben, akiknek kizárólag nyugdíjból származott a jövedelme, és az nem haladta meg a 700 lejt.  A kormányhatározat ugyanakkor egyszerűsíti az ilyenkor esedékes jövedelembevallás módját is: eddig az érintettnek a nyugdíjszelvény mellett egy saját felelősségre aláírt nyilatkozatot is be kellett nyújtania a háziorvosnak arról, hogy a nyugdíjon kívül nincs jövedelme, júliustól utóbbira nem lesz szükség.

A kormány közleménye szerint ezt az intézkedést az indokolta, hogy sok esetben bár a nyugdíjasok benyújtották a kért nyilatkozatot, az adóhatóság nyilvántartásában az szerepelt, hogy más jövedelemre is szert tettek a nyugdíjon kívül. A legtöbbször csekély összegekről volt szó – például betéti kamat –, amelyekről az illetőnek nem is volt tudomása, a törvény szerint azonban ilyen esetekben vissza kellett fizetnie az 50%-os és 90%-os kedvezmény közötti különbözetet.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2017. július 3., 15:08
    ÉRTÉKELÉS: -2

    szegeny nyugdijasok most kapjak az olcso orvossagot.A nyugati orvossagokat nemadjak mert nagyon draga.Vannak olyan draga orvosagok ammi szazas euroba kerül de itt a nyugdijasok minden draga orvossagt megkapnak.Ott bisztos a rabloba-
    banda magredeli nyugatrol .Maguk ugy is csak aszt irnnak le ammi a draga butta szekelyeket nem zavarja.Ünnepelnek a butta vezetökell es varjak az alamizsnyat nyugatrol .Mindent amit epittenek nem er semmit.Azok a smmirevalo papok egy gazember banda akik ferevezetik a szegny nepet. Most allitanak egy szobrot az a rabol püspök akinek a kontjan a bankba több mi egy felmillio euro-ja van es vagyona oda kellene adja az a gazeber a szegenyeknek orvossagra hogy többet eljenek.
    JEAN CALVIN ES NEM KALVIN JANOS amit hallom magyar volt az a semmire vallo.Rosszul irok de megertik,

  • User
    Dátum: 2017. július 3., 17:39
    ÉRTÉKELÉS: -4

    ezer szekelyleany napja.Ezzel buzditsak a fiatalokat a helyet dolgozzanak vagy tanuljanak .Nalunk ilyen hülye propaganda
    ebben a vilag egyik lekcivilzalt orszagban a földön,Annyi szerencsetlen szekely vagy magyar dolgozik kicsi penzert pedig
    iskolazottak.PELDA. a leanyomnak az egyetemen van egy franciat tanulo romaniaboljövö tanarnö szegeny mindent ujra kell tanulyo olyan rossz allig megy kerekszü de meg nincs vege. az apja jogasz volt itt pedikg dolgozo.Apostan sok fiatal minden nyelven beszelö olcson dolgoznak mert nem ismerik ell a diplomajukat.Ne vezesseg fere az embereket plane a fiatalokat es
    annyit ne ünnepelyenek.Igy nez ki egy patika eppen ugy mint ök.

  • User
    Dátum: 2017. július 3., 20:15
    ÉRTÉKELÉS: 5

    A kifinomult stílusod és a helyesírásod alapján azt gyanítom, az a román fickó vagy, aki a múltkor belekötött Szent László magyarságába. Arra kaptál egy frappáns választ, amit szépen elengedtél a füled mellett, most meg egy hagyományos székely ünnep szúrja a szemed. Azt tanácsolom, foglalkozz a nemzettársaiddal, óvjad őket a kultúrától, minket meg hagyjál békén. Da?

  • User
    Dátum: 2017. július 3., 20:36
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Ne, itt meg egy másik, ezúttal vallási ünneplésünkbe köt bele ez a fickó! A vajanfalvi juhászlakodalommal, azzal kéne foglalkoznod, nem a Kálvin-héttel. Idegesít ugye, ha összetartunk?