Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Fociprogram a hétvégére

Fociprogram a hétvégére Románia

Minden szinten érdekeltek lesznek a háromszéki labdarúgócsapatok az előttünk álló hétvégén, a legnagyobb izgalom talán mégis az élvonalbeli Sepsi OSK vasárnapi pályára lépését előzi meg, a sepsiszentgyörgyiek harmadik „hazai” győzelmüket szerezhetik meg Voluntari ellenében.

I. liga
Kéthetes szünet után a 9. fordulóval folytatódik a bajnoki pontvadászat az élvonalban, a Sepsi OSK vasárnap 18 órától lép pályára, a csapat ideiglenes otthonául szolgáló brassói Ifjúsági Stadionban a kupa- és Szuperkupa-győztes FC Voluntarit látva vendégül. A sepsiszentgyörgyi együttes győzelemmel zárta legutóbbi bajnokiját, Hadnagy Attiláék augusztus 26-án, Jászvásáron ünnepelhették a klub első idegenbeli diadalát (0-2). Ugyanakkor a Voluntari 3-1-es vereséget szenvedett a Dinamótól. Az azóta eltelt időszakban két felkészülési mérkőzést is vívott az OSK, 0-0-t játszott az Astra Giurgiuval Brassóban, illetve 1-1-es döntetlenre végzett a III. ligás KSE ellen Kézdivásárhelyen. A kilenc ponttal kilencedik helyen álló piros-fehér mezesek célja egyértelműen a három pont megtartása vasárnap a 11. helyen tanyázó, 8 pontos Voluntari-jal szemben.
Az I. liga 9. fordulójának programja: ma FC Botoşani – Astra Giurgiu (20.30-tól); szombaton Juventus – Jászvásári CSMS (18 órától), Viitorul – FCSB (20.30-tól); vasárnap Sepsi OSK – FC Voluntari (18 órától), Kolozsvári CFR – Krajovai CSU (20.30-tól); hétfőn Medgyesi Gázmetán – Chiajna (18 órától), Dinamo – Temesvári Poli (20.30-tól). A mérkőzéseket a Dolce Sport, a DigiSport és a Look Tv közvetíti.

III. liga
Első III. ligás győzelmére gyúr a Kézdivásárhelyi SE, amely a pontvadászat 3. körében szombaton 17 órától a Barcarozsnyói Olimpic Cetate csapatát fogadja a Sinkovits Stadionban. Mindkét együttes kikapott az előző játéknapon, mint ismert a céhes városiak Csíkszeredában szaladtak bele egy kínos vereségbe (5-0), míg a rozsnyóiak az Avântul Valea Mărului-jal szemben maradtak alul (1-2). Az egy győzelmet bezsebelő Olimpic a tabella nyolcadik, míg a Románvásár ellen 2-2 arányban leikszelő kék-fehérek a 10. helyről várják elszántan az összecsapást.
A 3. forduló programja: ma Románvásár – FK Csíkszereda; szombaton Székelyudvarhelyi FC – Galaci Metalosport, Foksány – Galaci Oţelul, Radóci Bucovina – Szászhermány, Sănătatea Darabani – Bákói Aerostar, Avântul Valea Mărului – Sporting Lieşti, KSE – Barcarozsnyó, Paşcani szabadnapos. Minden mérkőzés 17 órától kezdődik.

IV. és V. liga
A IV. liga 3. fordulójának programja (kezdési időpont: ifik 14.45, felnőttek 17 órától): szombaton Barót – Bereck, Dálnok – Nagyajta, Zágon – Uzon; vasárnap Ozsdola – Illyefalva, Réty – Gelence, Bardoc – Papolc, Csernáton – Perkő, Kovászna – Bölön.
Az V. liga 2. fordulójában: szombaton Bodok – Árkos; vasárnap Hidvég – Maksa, Zabola – Szotyor, Szitabodza – Kommandó, Nagybacon áll.

Gombfoci
Kézdivásárhely önkormányzatának sportirodája és a Puskás Ferenc Gombfociklub szombaton 9 órától gombfoci-bajnokságot szervez a helyi sportcsarnokban. Jelentkezni Kozman Béla tanár úrnál lehet a 0741.053.848-as telefonszámon.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük