Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Felhördült a prefektúra

Felhördült a prefektúra Románia

A tanügyminisztérium ellenőrző testülete kivizsgálást indított a székelyudvarhelyi Palló Imre Művészeti Szakközépiskolában, ahol a diákok a Trianoni szerződés aláírásának évfordulóján Nagy-Magyarország térképét rajzolták az udvarra, írja az Agerpres.

Görbe Péter Hargita megyei főtanfelügyelő megerősítette az információt, és azt nyilatkozta, hogy a testület a sajtóban és a közösségi hálón megjelent információkat ellenőrzi. „Úgy értettem, hogy az ellenőrző testület egy szülői feljelentés alapján kezdett vizsgálódni” – mondta, hozzátéve: június 4-én „a gyerekek azokat a területeket rajzolták le, ahol jelentős számú magyar él”. A tanfelügyelőség korábbi ellenőrzéséből az derült ki, hogy a gyerekeknek nem arról beszéltek, „hogy Románia nagy-e vagy kicsi, hogy Magyarország nagy-e vagy kicsi (…), hanem arról, hogy számos helyen élnek kisebbségben magyarok, és hogy azokkal tartani kell a kapcsolatot”.

Az udvarra rajzolt térképről készült fotókat feltöltötték a Facebookra, de miután másnap ezek megjelentek a sajtóban letörölték azokat. A prefektúra elítélte, hogy a diákokat „a történelmi megemlékezésen messze túlmutató politikai eseményekbe vonták be”, és kérte, a tanfelügyelőségtől és a minisztériumtól, hogy vizsgálják ki az esetet.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük