Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Elkészültek az új tantervek

Elkészültek az új tantervek Románia

Az átdolgozás végső fázisába értek azok az új tantervek, amelyeknek közvitája a múlt héten zárult le. A hozzászólások, kommentárok figyelembevételével elkészült végleges változatokat március elején közli az oktatási tárca, majd a Hivatalos Közlönyben is megjelennek. Már a következő tanévben az új tanterv szerint tanulják a magyar diákok a románt, gyökeresen eltérő módon az eddigi archaikus és tájnyelvi elemekkel terhelt klasszikus szövegekre épülő oktatástól, mindennapi élethelyzetekre, kommunikációra építve. A tankönyvek összeállításának azonban ezután fognak neki.

Sajnos igen kevés volt a konstruktív kritika a neveléstudományi intézet honlapján a román tanterv margójára. A kommentárok között böngészve halkabb a megelégedettek hangja, a többség kifogásai közlése céljával ült a billentyűzet elé. „Bár szellősebb az anyag, mint eddig, nem eléggé” – így az egyik. „A kérdés (Mit tenne hozzá a tananyaghoz, vagy mit venne el belőle?) azt sugallja, hogy ez a tanterv még megmenthető kis változtatásokkal, holott koncepcióváltoztatás kellene. Mi lenne, ha figyelembe vennék az utolsó 30-40 év szakirodalmát?” – kérdezi a másik. „Jó lenne nem csak az ötödikeseknek, hanem a többi osztálynak is bevezetni ezt a kommunikációra épülő tantervet, miért diszkriminálnák őket?” – így az egyik hozzászóló. „Még mindig túl sok a nyelvtan”, „Csak a legjobbaknak lehet sikerélményük vele” (ez utóbbit még a román anyanyelvűek programjának is felrótták) – olvasható a honlapon.

Nagy Éva, az oktatási minisztérium kisebbségi főosztályának kabinetfőnöke szerint mivel a tanterv is aránylag rövid időn belül készült el, remélik, a tankönyvek is elkészülnek őszig, de dolgoznak azon is, hogy egyszerűsítsék a tankönyvekre kiírt licitek módszertanát, mivel a sorozatos fellebbezések eddig is nagyon sok késést okoztak. Úgy véli, az új tanterv azonnali (őszi) bevezetése a gimnázium többi osztályában bonyodalmakat okozna, ezért most csak a kezdettől új módszertan szerint tanuló nemzedék, a mostani negyedikesek folytatják az új elvek szerint. A magyar osztályoknak szóló román tanterv egyébként egy csomag része, amelyben a magyar nyelv és irodalom, a zenei oktatás, a kisebbségi történelem oktatásához is új irányelvek mentén készül a program.

Musát Antónia 35 éve tanítja a román nyelvet a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceumban. Egy tantervről akkor merne véleményt mondani, ha legalább egy évig gyakorlatban is alkalmazta, de amíg a kijelölt célokhoz nem rendelik hozzá a szövegeket a tankönyvírók, korainak látja az értékelést. Abban azonban biztos, hogy a tanároknak – főleg a fiatalabbaknak – képzések is szükségesek ahhoz, hogy sikeresen váltsanak az eddigi koncepcióról, alkalmazkodjanak az új, kommunikációs helyzetekre alapozó tantervhez.

Az új szövegekhez szerzőt is ajánlanak a tantervet kidolgozó szakmai csoport tagjai: Vasile Alexandri, Nina Cassian, Mircea Cărtărescu és Cezar Petrescu mellett Andersent, Andrew Clements-et, Dickens-t, Edmondo de Amicis-t, Jeff Kinneyt és Stephen Hawking-ot. 5-6. osztályban maximum 12 (minimum 8), a felsőbb osztályokban 14 szöveget ajánlanak tanulmányozásra, kb. 500 szónyi terjedelemben.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük