Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Elhárították a bírálatot

Elhárították a bírálatot Románia

Miután Klaus Johannis államfő tegnap bírálta az igazságügyi törvények módosítására irányuló eljárást, Florin Iordache szociáldemokrata párti képviselő minden kritikát elutasított, írja az Agerpres.

 

Klaus Johannis szerint „feltrancsírozza” ezeket a jogszabályokat. „Az igazságügyi miniszternek sikerült bebizonyítania, hogy lehet még az eddiginél is homályosabban, zavarosabban és bizonytalanabbul ténykedni. Még soha nem volt ennyire elhibázott egy törvényhozási folyamat – van egy törvénycsomag, amelyet a miniszter vállalt fel, és amely csak negatív véleményezést kapott, de a miniszter nem hagyja magát, saját kezeiből adja ki a tervezeteket, anélkül, hogy törvénykezdeményezési joga lenne a parlamentben, a koalíció parlamenti képviselői pedig fogják ezeket a tervezeteket, és úgy mutatják be, mintha ők dolgozták volna ki otthon. Így most van egy parlamenti kezdeményezésünk. Így nem lehet törvényeket hozni” – jelentette ki Johannis.

Az elnök ugyanakkor azt mondta, a tervezetben találunk jó, időszerű és szükséges előírásokat is, éspedig azokat, amelyek összhangba hozzák a jogszabályokat az alkotmánybíróság döntéseivel vagy az EU normáival. „De a törvény kiigazításától (ami lényegében jó dolog lenne) egészen a feltrancsírozásáig (ahogyan az a jelek szerint most történik) hosszú az út, és nem kéne végigmennünk rajta” – mondta a Cotroceni-palotában nyilatkozó Johannis.

„Nem tudom, mit ért az államfő elhibázott törvényhozási folyamat alatt. A jelenlegi folyamat egy parlamenti eljárás. A három törvényt módosító tervezetet képviselők és szenátorok egy csoportja kezdeményezte, jelenleg a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács, a Törvényhozási Tanács és a kormány véleményezésére vár, majd a parlament elé kerül. Első házként a képviselőház tárgyalja, majd döntő fórumként a szenátus. Ez egy szabályos eljárás. (…) A tervezetet mi kezdeményeztük, a Szociáldemokrata Párt és a Liberálisok és Demokraták Szövetségének egy csoportja” – fejtette ki az Agerpres érdeklődésére Florin Iordache, az igazságüggyel megbízott speciális parlamenti bizottság elnöke.

A PSD képviselője az államfőnek azt a kijelentését is cáfolta, miszerint „feltrancsírozták” az igazságügyi jogszabályokat. „Mi nem trancsírozunk, mi kijavítjuk. A javaslatainkkal az igazságszolgáltatás jobbítása a célunk. Mindannyian megállapítottuk, hogy egyes cikkelyek vagy alkotmányellenesek, vagy alkalmazhatatlanok. Az általunk tett javaslattal javítunk az igazságszolgáltatáson” – fejtette ki Iordache.

Szerinte a bírák és ügyészek felelősségvállalására vonatkozó jelenlegi törvény hiányos, a módosítás célja tisztázni ezen felelősség, valamint az erre vonatkozó büntetések kérdését. „Az általunk tett javaslatban leszögeztük, mit jelent a rosszhiszeműség, a súlyos hanyagság, tisztáztuk az elévülés fogalmát és azt is, hogyan kell az államnak fellépnie az ellen, aki hibát követett el” – mondta a képviselő. Az Igazságszolgáltatási Felügyeletről azt mondta, hogy az nem működik jól a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács alárendeltségében, ezért javasolták az Országos Feddhetetlenségi Tanács létrehozását.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük