Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Elfogadták a tervezetet

A kormány úgy döntött, hogy elfogadja a költségvetési kiigazításról szóló tervezetet – jelentette be tegnap a miniszterelnök. Az államelnök reagált az ügyben.

Dăncilă rámutatott, a kormány nem engedheti, hogy a politikai csatározások veszélybe sodorják a nyugdíjak, a közalkalmazotti bérek kifizetését vagy az egészségügyi ellátást. A kormányülés elején a miniszterelnök bejelentette még, hogy ma munkalátogatásra utazik Spanyolországba, ahol spanyol hivatali kollégájával és az ország királyával is találkozik. Korábban az Államelnöki Hivatal közölte, hogy Klaus Johannis egyeztetésre hívta a miniszterelnököt mára a Cotroceni-palotába. A közlemény értelmében az államfő „sürgős és rendkívül fontos problémáról”, a nemzetbiztonsági intézményeket érintő költségvetés-kiigazításról kíván tárgyalni a miniszterelnökkel ma 11 óra 30 perctől. A konzultációra az illetékes miniszterek is meghívást kaptak – mutatott rá a közlemény, amelyben azt is kiemelték, hogy az egyeztetést követően az elnök ismét összehívja a Legfelsőbb Védelmi Tanácsot, hogy a testület folytassa a tárgyalásokat a nemzetbiztonsági intézményeket érintő költségvetési kiigazítással kapcsolatban.

Johannis közleményben ítélte el és törvénytelennek nevezte a CSAT véleményezése nélkül elfogadott költségvetés-kiigazítást. Az elnök úgy értékelte: párbeszéd-ajánlatát elutasítva „az utóbbi 30 év leggyengébb román kormánya” súlyosan megsértette az intézmények közti lojális együttműködés elvét, a polgárok érdekei helyett a pártvezetés érdekeit helyezi előtérbe és mérhetetlen károkat okoz az országnak. Johannis felszólította az ombudsmant – az egyedülit, aki óvásával meg tudja akadályozni egy sürgősségi kormányrendelet azonnali hatályba lépését –, hogy kérjen normakontrollt az alkotmánybíróságtól a tegnap elfogadott költségvetés-kiigazítás ügyében.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük