Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Egyszer kell fizetni

A kormány csütörtöki ülésén elfogadta az egységes nyilatkozatra vonatkozó sürgősségi kormányrendeletet – jelentette be Eugen Teodorovici pénzügyminiszter.

 

„Ez a sürgősségi kormányrendelet alapjaiban megváltoztatja ezt a mechanizmust, amennyiben magánszemélyek esetében áttér hét nyilatkozatról egyetlen nyilatkozatra. Megváltozik a fizetés módja is: nem kell négy részletben előleget fizetni, hanem egy évben egyszer kell fizetni. Idén a nyilatkozat benyújtásának és a fizetés határideje július 15-e. Ez az év gyakorlatilag átmenetet képez a régi és az új rendszer között, jövőtől a benyújtási határidő március 15-e lesz, eddig kell benyújtani a nyilatkozatot, és természetesen fizetni is” – nyilatkozta Teodorovici, aki szerint az új mechanizmus a folyó évben megvalósítandó jövedelemmel számol.

Vannak olyan átmeneti rendelkezések, amelyek lehetővé teszik, hogyha már eljutottak az adóhivatalba az információk (a régi 600-as, 221-es, 220-as, 201-es nyilatkozatok által), akkor ne kelljen most még egyszer benyújtani az egységes nyilatkozatot is – tette hozzá Teodorovici. Az érdekeltek akár adójuk 10 százalékát is megspórolhatják, ha kihasználják az új mechanizmus által nyújtott lehetőségeket. Így aki nem személyesen az adóhivatalban, hanem online nyújtja be a nyilatkozatot, 5 százalék kedvezményt kap. További 5 százalék kedvezményre jogosult az, aki december 15-i határidőig előlegbe befizet a folyó évi adójából.

Az új rendszer jövőtől megszünteti azt a gyakorlatot, hogy az adóhivatal utólagosan értesíti az adófizetőt a kirótt adóról. Minden megyei adóhivatalban egy irodát hoznak létre, amelynek az lesz a feladata, hogy eligazítást nyújtson az adófizetőknek. Minden helyi tanácsnál lesz egy erre a célra megyei szinten kiképzett személy, aki válaszolni tud a témában felvetődő kérdésekre.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük