Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Egy lépésre az autonómiától

Egy lépésre az autonómiától Románia

Tusványos a magyar megmaradásnak egy szimbóluma, mégpedig azért mert ez nem csak az erdélyi magyarság, hanem az egész Kárpát-medence találkozása, fogalmazott lapunknak Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes Tusnádfürdőn. Úgy véli, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor egy remek alkalom arra, hogy a legfontosabb nemzetpolitikai kérdéseket számba vegyék, sőt egy román-magyar párbeszéd is folyik „valamilyen szinten”.

Nemzetpolitikai téren óriási eredmények vannak, jegyezte meg Semjén. Például 2010-hez képest megtízszerezték a nemzetpolitikai támogatást, vagy a honosítás tekintetében éppen a napokban adták be az egymilliomodik állampolgársági kérelmet. Ez azt jelenti, hogy 845 ezer magyar le is tette az állampolgársági esküt a Kárpát-medencében, további 120 ezren állampolgárság megállapítással kapták vissza a magyar állampolgárságot a diaszpórában, és volt 35 ezer elutasítás. Semjén Zsolt szerint a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) novemberi üléséig az egymilliomodik esküt is leteszik.

Klaus Johannis román államfő székelyföldi látogatása kapcsán Semjén Zsolt elmondta, minden jó, ami az autonómia irányába megy, és minden rossz, ami azzal szembe. „Volt egy zászlócsere. Nagy dolog, hogy az államelnök használta a csere szót: ő kapott egy székely zászlót, és adott egy román zászlót – ez mégis csak egy egyfajta elfogadás. Másfelől tisztelettel, felállva hallgatta végig a székely himnuszt, amit mi értékelünk, és ami a legfontosabb, hogy noha volt, aki úgy kommentálta, hogy elutasítja az etnikai autonómiát, de kimondta, hogy támogatja a regionális autonómiát és az önkormányzatiságnak az autonómiáját”, húzta alá a magyar miniszterelnök-helyettes.

Semjén leszögezte, a székelyföldiek nem etnikai, hanem területi autonómiát kérnek, és ha a román államfő elfogadja a regionális autonómiát, és azt az önkormányzati önrendelkezést, hogy a helyi lakosság mondja meg, kivel akar lenni egy régióban, akkor már a területi autonómiánál vagyunk. „Azt gondolom, elindult egy beszélgetés róla, és már van olyan autonómiakoncepció, amit nem utasítanak el a románok, sőt, az államelnök támogatja. És ha tényleg így van, hogy ő a regionális autonómiát támogatja, akkor innen már csak egy lépés a területi autonómia támogatása. Nekünk pedig minden jó, ami a párbeszéd irányába hat. Azt gondolom, túlzott illúzióink nem lehettek Johannis államelnöknek az itteni látogatásától, de végül is az, ami kijött belőle, mindenképpen egy pozitív és előremutató dolog”, összegezte Semjén Zsolt.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük