Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Dragneával találkozott

Dragneával találkozott Románia

Sorin Grindeanu volt kormányfő bevallása szerint találkozott a napokban a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökével, Liviu Dragneával, és „konstruktív beszélgetést” folytatott vele a kormányzásról és a PSD-ről, írja az Agerpres.

 

Az exminiszterelnök azt mondta szerda este az Antena3 televízió műsorában, hogy nem volt feszült hangulatú az egyeztetés, de kitérő választ adott arra a kérdésre, hogy kinek a részéről érkezett a kezdeményezés. „Ez kevésbé fontos, a lényeg az, hogy találkoztunk. Két olyan ember beszélgetése volt ez, akik el szeretnének érni néhány dolgot: hogy a PSD jól kormányozzon, és vigye végig a mandátumát, illetve hogy erősödjön, semmiképpen se gyengüljön a párt” – mondta.

Grindeanu ugyanakkor rámutatott, közölte Dragneával, hogy nem kíván „más utakon járni”. „Én megfellebbeztem a kizárásomról szóló határozatot, meglátjuk, hogyan dönt a párt. (…) Minden PSD-kormányt támogatni fogok, szerintem ez így van rendjén. Továbbra is PSD-tagnak tekintem magam, meglátjuk, milyen döntést hoz majd az etikai bizottság” – fogalmazott a saját pártja által bizalmatlansági indítvánnyal megbuktatott kormány volt vezetője.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük