Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ceaușescu nyomdokain

Ceaușescu nyomdokain Románia

Az elmúlt pár évben már a harmadik verziót tette közzé Románia 2030-ig terjedő energia­stratégiájáról az ország energiaügyi minisztériuma. Eszerint a román energiapolitika legfontosabb stratégiai céljai között olyan, még a rendszerváltás előtti időkben tervezett és kivitelezni kezdett nagyprojektek folytatása és befejezése szerepel, mint a csernavodai atomerőmű vagy a felsőszamosi víztározó – írja a Portfólió.

A román Business Review által ismertetett stratégiai terv értelmében a kiemelt prioritások között szerepel a csernavodai atomerőmű 3-as és 4-es blokkjainak még az 1970-es években tervezett megépítése, az 1980-as években megtervezett felsőszamosi szivattyús-tározós vízerőmű létrehozása, ugyanekkor tervezik a nikápolyi–turnu măgurelei vízerőmű megvalósítását, valamint a rovinari-i szénerőmű új egységgel való bővítését. A jelenlegi trend alapján a 2020 utáni években érdemi kapacitáshiány léphet fel a román villamosenergia-rendszerben, a stratégia ennek kíván elébe menni úgy, hogy közben a kibocsátás-csökkentési célt is szem előtt tartsák (2030-ig 40 százalékkal mérsékelnék a szén-dioxid-kibocsátást az 1990-es szinthez képest).
A jelenleg két 700 MW-os blokkal üzemelő csernavodai atomerőmű 3. és 4. blokkját valószínűleg a kínai China General Nuclear Power Corporation (CGN) építi majd meg, ahogyan ezt a felek a 2015-ben aláírt szándéknyilatkozatban rögzítették. A döntés azonban nem tűnik véglegesnek, bár a csernavodai erőművet üzemeltető Nuclearelectrica állami atomenergia-termelő társaság 2018 végéig lezárni kívánja a kínai CGN-nel a két új blokk építéséről szóló tárgyalásokat.
A két, egyenként 720 MW teljesítményű reaktor építésének költségét az Ernst & Young még 2012-ben 6,45 milliárd euróra becsülte, a Nuclearelectrica idei felülvizsgált stratégiája viszont már csak 5 milliárdos költséggel számol. Az új dokumentum szerint a projekt megvalósítása nagyban függ egy nagy magánbefektető bevonásától, vagyis a kínai fél jelen állás szerint nem finanszírozná a projektet hitel formájában sem. Erre utal a szándéknyilatkozat is, amely az erőmű fejlesztésére, megépítésére, üzemeltetésére és leszerelésére vonatkozik.
Amennyiben minden tervezett fejlesztés megvalósul, úgy a román áramtermelő-kapacitás több mint 3000 megawattal, vagyis közel 15 százalékkal bővülhet. A dokumentum szerint a román energiaszektor beruházási igénye körülbelül 15 milliárd euró a következő 15 évben, a régi-új projekteknek köszönhetően pedig az ország a régiós energiabiztonság egyik fő biztosítójává válna.
Míg a romániai háztartások villamosenergia-fogyasztása 2018 első hét hónapjában több mint 10 százalékkal mérséklődött, a vállalatok fogyasztása közel 6 százalékkal bővült. Így az ország teljes áramfogyasztása összességében több mint 2 százalékkal, 32,47 terawattórára nőtt, míg termelése csak 1,4 százalékkal emelkedett az időszak során. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. szeptember 25., 11:09
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Úgy néz ki , hogy R a kommunista Kína befolyása alá fog kerülni. Ez komoly, ha ők építenék meg az atomreaktort. Ez elég gáz lenne, mert szerintem Kyna az egyike a nemlétező háttérhatalom néven emlegetett összeesküvőknek.