Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Bizalmatlansági indítvány

Bizalmatlansági indítványt terjesztett be az ellenzék pénteken a szociálliberális kormánykoalíció ellen, válaszul arra, hogy a kabinet az adótörvény átfogó módosítását fogadta el.

A kormány egyebek mellett az alkalmazottakra hárította a társadalombiztosítási járulék fizetésének kötelezettségét, így ahhoz, hogy a nettó bér ne csökkenjen, a munkáltatóknak emelniük kell mintegy 20 százalékkal a dolgozók bruttó bérét, ami a versenyszférában nem biztos, hogy megtörténik.

Az ellenzék fő erejét képviselő Nemzeti Liberális Párt a Mentsétek meg Romániát Szövetséggel és a Népi Mozgalom Párttal együtt terjesztette be az indítványt. Raluca Turcan, a PNL képviselőházi frakcióvezetője pénteken kijelentette: a kormány hazudott a választóknak, nem nőttek a bérek, a vállalkozásokra pedig nagyobb adóterhet róttak. Mint mondta, azért kell leváltani a kormányt, hogy elkerüljék a későbbi drasztikus gazdasági és szociális intézkedéseket. Közlése szerint az indítványt 148 törvényhozó írta alá, akiknek zöme az ellenzék padsoraiban foglal helyet. Legkevesebb 233 szavazatra lenne szükség a kabinet megbuktatásához, a kormányoldalról egyelőre senki nem jelezte, hogy támogatná az indítványt. Legutóbb júniusban szavazott a parlament ilyen indítványról, akkor saját pártja, a PSD buktatta meg Sorin Grindeanu miniszterelnököt.

Az idei első kilenc hónapban 7 százalékkal nőtt a gazdaság, a harmadik negyedévben pedig 8,8 százalékkal a tavalyi azonos időszakhoz képest. Ugyanakkor a növekedés fő hajtóereje a fogyasztás, ezért Klaus Johannis elnök és elemzők többször aggodalmuknak adtak hangot, hogy hosszú távon nem tartható fenn ez a növekedés, és figyelmeztettek, felborulhatnak a makrogazdasági egyensúlyok.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük