Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Az RMDSZ törvénytervezete

Március 15. hivatalos ünneppé nyilvánításáról terjesztett törvénytervezetet szerdán a Romániai Magyar Demokrata Szövetség a parlament elé, a javaslat elfogadása esetén az országban élő magyar közösség tagjai munkaszüneti napot igényelhetnének munkaadójuktól az ünnepen.

„Március 15. a romániai magyar közösség számára örök értékű üzenettel bír. Ez a mi kisebbségi jogainkért és szabadságunkért vívott örökös küzdelmünk szimbóluma. Éppen ezért azt akarjuk, hogy az állam hivatalosan is ismerje el nemzeti ünnepünket. Legyen március 15. hivatalosan is minden magyar ünnepe!” – idézte Kelemen Hunort, az RMDSZ elnökét a szövetség hírlevele.

A szövetségi elnök rámutatott: 2017-ben a forradalom ünnepe az erdélyi magyarok számára a jogaikért és szabadságukért folytatott harc egyik fontos pillanata. „Ahol nincs jogállam, ott nincs szabadság. Az a közösség, amelynek vezetőit félreállítják, amelynek iskolái ellen lejárató kampányt folytatnak, nem szabad. Az a közösség, amelyet megfosztanak jogaitól, előbb-utóbb eléri béketűrésének határát, és küzdeni fog. Küzdenünk kell céljainkért, ki kell állnunk egymásért, ki kell állnunk önmagunkért” – hangsúlyozta Kelemen.

A törvénytervezet lehetővé tenné a magyarlakta települések és megyék önkormányzatai és intézményei számára, hogy ünnepségeket szervezzenek ezen a napon, és ezek költségét az általuk kezelt költségvetésből fedezzék. A munkáltatóknak kérésre szabadnapot kellene biztosítaniuk magyar alkalmazottaik számára. A szövetség képviselőházi és szenátusi frakciója által aláírt törvénytervezetet szerda reggel iktatták a bukaresti parlamentben. A törvénytervezet először a szenátusba kerül, ahol a szakbizottságokban, majd a plénum előtt megvitatják.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük