Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

„Átutazókat” segítettek

Embercsempészet és bűnszövetkezet működtetése gyanújával négy román állampolgárt őrizetbe vett, hármat pedig hatósági felügyelet alá helyezett a DIICOT Mehedinți megyei kirendeltsége, írja az MTI.

 

A DIICOT azzal gyanúsítja a hét személyt, hogy május 15. óta a Dolj megyei – a Vidin–Calafat bolgár–román határátkelő közelében fekvő – Cetate község területén nemzetközi bűnszövetkezetet működtettek a Duna déli partján tevékenykedő tettestársaikkal közösen, hogy arab származású bevándorlókat juttassanak törvénytelenül Nyugat-Európába anyagi haszon ellenében. Az embercsempészbanda romániai tagjainak feladata az volt, hogy a Bulgáriából csónakokkal átcsempészett migránsokat elbújtassák, Temesvárra szállítsák, majd átszöktessék őket a román–magyar határon. A DIICOT tudomása szerint a csoport az eltelt két hónapban négy ilyen szállítmányt bonyolított le, ugyanakkor folyamatosan próbálkozott – más utakon Romániába érkezett – bevándorlók összegyűjtésével és a magyar határra szállításával, de ezt vagy a román hatóságok jelenléte hiúsította meg, vagy nem találtak egyszerre elég migránst ahhoz, hogy kifizetődő legyen az út.

Az embercsempészeket hétfő hajnalban fogták el, miközben két gépjárművel 12, személyazonossági iratokkal nem rendelkező, arab származású embert szállítottak a magyar határ felé. A migránsokat a második jármű szállította: az elsőnek „előőrs” szerepe volt, vagyis az volt a feladata, hogy figyelmeztesse a migránsokat szállító jármű vezetőjét, ha rendőrökkel találkozik az úton. Az akcióban a rendőrség kommandósai és csendőrök segítették az ügyészséget. A DIICOT a gyanúsítottak előzetes letartóztatásba helyezését kérte a Mehedinți megyei törvényszéktől.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük