Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A hívők országa

A román társadalom szinte egészére jellemző istenhit sokkal inkább a keresztény identitástudatban és erkölcsi értékrendben, mint a vallás tevékeny gyakorlásában nyilvánul meg – egyebek mellett erre a következtetésre jutott a romániai Friedrich Ebert Alapítvány abban a tanulmányában, amit az MTI idéz.

A szerzők főleg abból következtettek erre, hogy statisztikai adatok szerint a román állampolgárok 95 százaléka hisz Istenben, ám csak 21 százaléka jár heti rendszerességgel templomba. A tanulmány megállapítja: a hívők alig egy töredéke azonosul az egyház tanításaival és közéleti állásfoglalásaival.
A megkérdezettek 89 százaléka mondta magát vallásosnak, 44 százaléka imádkozik naponta, 33 százaléka tekinti magát gyakorló hívőnek. A román állampolgárok 79 százaléka ért egyet azzal az állítással, hogy az istenhit szükséges a korrekt értékrendhez és erkölcsös élethez. Bár a megkérdezettek 67 százaléka azzal is egyetértett, hogy a társadalomnak nem szabad bátorítania a homoszexualitást, alig 27 százalék tartotta szükségesnek azt a népszavazást, amely egy férfi és egy nő házasságaként meghatározott család fogalmát iktatná az alaptörvénybe.
A szerzők a CURS és Cult Research közvélemény-kutató intézetek felméréseit és a 2011-es népszámlálás adatait használták fel tanulmányuk elkészítéséhez. Időzítését azzal indokolták, hogy Romániában célegyenesbe érkezett annak a polgári kezdeményezésnek a parlamenti elfogadása, amellyel a – több mint hárommillió támogató aláírást összegyűjtő – Koalíció a családért nevű ökumenikus ernyőszervezet akar alkotmányos akadályt görgetni a melegházasság esetleges későbbi törvényesítése elé. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. április 30., 12:22
    ÉRTÉKELÉS: 3

    ha szerinted egy kereszteleskor meghalt gyermek halala vicces, akkor neked se a labujaddal van a baj. idiota. ha tieddel tortenne egy roman kommentelo ugyanugy viccelodne, szerinted vicces lenne? Rohognel rajta? balfax