Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

„A felnőtté válás éve”

„A felnőtté válás éve” Románia

Az RMDSZ Nőszervezete szombaton, Marosvásárhelyen tartotta tisztújító küldöttgyűlését, ahol újabb két évre Biró Rozália elnöknek szavaztak bizalmat, a szervezet ügyvezető elnöke Hegedüs Csilla lett, írja az Agerpres.

 

Csép Éva Andrea, az RMDSZ Maros Megyei Nőszervezetének elnöke házigazdaként köszöntötte az egybegyűlteket, majd azt hangsúlyozta, hogy a nap legfontosabb üzenete számukra az, hogy a szervezet tagjaival ismét együtt lehetnek, és együtt tervezhetnek tovább. Biró Rozália elnöki beszámolójában a nőszervezet közösségépítő szerepére hívta fel a figyelmet, majd rövid történeti áttekintést követően úgy fogalmazott, a szervezet negyedik éve a felnőtté válás éve, amikor olyan nagy horderejű témával tudtak foglalkozni, mint a nők elleni erőszak.

– Olyan kampányt tudtunk együtt kialakítani, amely mozgalommá nőtte ki magát. Annak a gyermeknek vagy családtagnak, aki erőszakot szenvedett el, segítségre van szüksége. Ki más lehetne ilyen helyzetben megértőbb, mint mi nők?” – fogalmazott. Hegedüs Csilla beszédében fejlődésre ösztönözte az országos küldöttgyűlés résztvevőit, hangsúlyozva, a nőszervezetnek történelmi feladata van, amely azt jelenti, hogy segíteniük kell azoknak a nőknek, akik közéleti szerepet szeretnének vállalni Erdélyben.

A küldöttgyűlést megelőzően a nőszervezet vezetősége együttműködési megállapodást írt alá a romániai történelmi magyar egyházak nőszövetségeinek képviselőivel, amelyben a felek rögzítik, hogy az elkövetkező időszakban minél több helyi szintű, önkormányzati, egyházi, civil együttműködés létrejöttét szorgalmazzák. Mindezt a romániai magyar közösség megmaradását, szellemi, lelki és kulturális gyarapodását, gazdasági önállóságát szolgáló tevékenységek, a magyar családok megerősödését, a család szerepének és társadalmi elismertségének növelését, a nők elleni és családon belüli erőszak felszámolását szolgáló programok, valamint a fiatalok gyermekvállalási szándékát és felelősségét erősítő kezdeményezések által kívánják elérni.

A tisztújító küldöttgyűlés döntött a tizenegy tagú elnökség tagjairól: Biró Rozália elnök és Hegedüs Csilla ügyvezető elnök mellett Lőrincz Helga Közép-Erdélyért felelős alelnök, Major Melinda Partiumért felelős alelnök, Tudor Veronka Kárpátokon kívüli területekért felelős alelnök, Horváth Anna önkormányzatokért felelős alelnök, Bálint Margit európai ügyekért felelős alelnök, Kovács Irénke pedagógusokért felelős alelnök, Csép Éva Andrea szociális és családügyekért felelős alelnök, Lőrincz Csilla Székelyföldért felelős alelnök, Bogya Anna ifjúságért felelős alelnök lett.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük