Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

„A felén már túl vagyunk”

Elérte a 600 ezret az őshonos európai kisebbségek jogainak európai uniós(EU) szintű védelmét sürgető Minority SafePack európai polgári kezdeményezés aláíróinak száma – jelentette be az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke tegnap Berlinben.

Vincze Lóránt a FUEN nemzetközi médiafórumán a közmédiának adott nyilatkozatában kiemelte, hogy nyolc hét maradt a kezdeményezés érvényességéhez szükséges egymillió aláírás összegyűjtésére. „A felén már túl vagyunk, de sok még a tennivaló” – mondta a szervezet vezetője, hozzátéve: nehézséget okoz, hogy nem minden kisebbség annyira jól szervezett, mint a Kárpát-medencei magyarság, de bízik abban, hogy a „nagyon intenzív kampány” révén sikerül egymillióra emelni a támogatók számát.

A kezdeményezés „páratlan alkalom” az őshonos kisebbségeknek, hogy felhívják magukra a figyelmet, és változást érjenek el az uniós szintű kisebbségvédelemben, amely „ebben a pillanatban nulla szintű” – mondta Vincze. Követelni kell, hogy az EU alkosson jogszabályokat a területén élő 50 millió őshonos kisebbségi védelmében, hogy „a sokszínűség ne csak mottó legyen” – tette hozzá. Gondoskodni kell a kisebbségi nyelvek és kultúrák, és a kisebbségek szerzett jogainak védelméről is – emelte ki a FUEN elnöke.

A Minority SafePack európai polgári kezdeményezést az RMDSZ indította el a FUEN-nel közösen. Az EU „Egység a sokféleségben” jelmondatára hivatkozó polgári kezdeményezés bevezetőjében rögzítik, hogy az EU alapja az emberi méltóság és az emberi jogok tisztelete, és a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség és a jogállamiság. Ezen értékek kinyilvánítása azonban nem elégséges ahhoz, hogy megelőzzék a kisebbségi jogok korlátozását és a kisebbségi nyelveket és kultúrákat veszélyeztető káros hatásokat.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük