Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Szállásaink a világhálón

Szállásaink a világhálón Kovászna megye

A háromszéki turizmus nem csak a politikusok olykor túlszínesített közleményeiben létezik, az interneten is nyoma van az idegenforgalomnak. Legalábbis, ha megfigyeljük a különböző online szálláskeresőket, láthatjuk, hogy a vendéglátó egységek igyekeznek több honlapon is jelen lenni, és mondhatni egyesek tartalma annyira részletes, hogy megfelelő információs adaggal képes ellátni az érdeklődő turistát, aki válogathat az olcsótól egészen a drága, luxusminőségi kínálatig.

Ha megnézzük például az utazz­erdelybe.hu, vagy épp a szekelyszallas.hu és más hasonló honlapokat, tapasztalhatjuk, hogy Kovászna megye szállásadói nem restek, és igyekeznek minél több és minél pontosabb, naprakészebb információt megosztani az érdeklődőkkel. 
Egyik jó példa erre például a Kommandón található Alpin Hotel, amelynek bemutatkozása előtt már egy tartalmas briefet olvashatunk magáról a település nyújtotta turisztikai lehetőségekről is. 
Sokan igényt tartanak az erdő csendjére és a település izoláltságára, ilyen helyen, vagyis Kommandón található az Alpin VillaIdézzük: „Kovásznától 18 kilométerre, a Háromszéki-havasokban, a Lakóca hegy alatt fekszik a mesebeli tájjal rendelkező település, Kommandó. A friss levegővel rendelkező, csendes és festői környezet egyaránt kiváló lehetőségeket nyújt a téli és nyári sportok kedvelőinek. Lehetőség van vadászatra, horgászatra, gombászásra, motoros kalandokra, túrázásokra és kirándulásokra. Télen a hóval fedett tájakon lehetőség van síelésre és lovasszán-túrákra is.”. A leírásban természetesen a szálló is feltünteti a saját szolgáltatásait: „Ezen a helyen élvezheti szeretteivel a Hotel Alpin által nyújtott teljes körű szolgáltatásokat is. A SPA-szolgáltatáson belül lehetőség van fitneszterem, infra szauna, száraz szauna, 6 személyes pezsgőfürdő használatára is. Az európai szabványoknak megfelelő Alpin Villa egész évben várja vendégeit kétágyas, fürdőszobás, TV-vel, hajszárítóval, minibárral ellátott szobákban. A szezonnak megfelelő, helyi hagyományos ételeket szolgálunk fel, mint például: rókagomba-paprikás, diós pisztráng, erdei gyümölcsökből készített lekváros palacsinta. A 120 fős kapacitással rendelkező étterem további ínyencségekkel várja az idelátogatókat. Lehetőség van rendezvények, esküvők, keresztelők, konferenciák lebonyolítására is.”
Mivel a későbbiekben a különböző szállások nyújtotta szolgáltatásokkal és árakkal foglalkozunk, így már most megemlítjük, hogy a fent nevezett szállóban a standard kétágyas szoba: 28 EUR/éjszaka/szoba (14 EUR/fő/nap), a különleges kétágyas szoba: 34 EUR/éjszaka/szoba (17 EUR/fő/nap). Az árak tartalmazzák a reggelit, a helyi adót illetve a fitneszterem, a jacuzzi, valamint a SPA használatát. Gyerekek számára kedvezmény van.
 
Olcsó és drága
És akkor nézzük, mit kínálnak a háromszéki szálláshelyek, és milyen zsebre vannak szabva az áraik. Előzetesen megjegyeznénk, hogy szerencsére több választási lehetőség is van, így aki esetleg Kovásznát választaná – de nem szeretne 4 csillagos hotelre költeni – megkapja a zsebéhez mért szállást a panziókban is, vagy ha épp fordítva: esetleg a luxusra utazik, akkor garantált, hogy megtalálja azt a kényelmet és szolgáltatást, amit már nem zsebre mérnek, mint pl. a Kovásznához közel eső zabolai Mikes-kastélyt.
Előrebocsátjuk, mivel elég széles a szállások kínálata, így mondhatni nem tudjuk az összes szállást kiemelni, megemlíteni, hanem inkább a kategóriákra összpontosítunk, zsebhez vagy épp igényhez mérten.
 
Annyi, mint egy mobiltöltő kártya
Tíz euró, ennyibe (is) kerül egy mobiltöltő kártya Romániába, és ugyanennyiért szállást is lehet találni, sőt még kevesebbért is, hiszen a Köpecen levő Tókos Vendégházban a szállás 6 euró/fő/nap, emellett a reggeli 2,5, félpanzió 13,50, és a teljes panzió 20 euróba kerül napjára, személyenként.
Olcsó és rusztikus:  ilyen Háromszéken pl. a Tókos VendégházKézdivásárhelyen a Hangya Panzió, a város központjától 100 m-re, ahol 10–20 euróba kerül egy szoba napjára. Itt reggelit 2 euróért, ebédet és vacsorát 3 euróért lehet venni, személyenként.
Csernátonban a falu központjában található Enikő Vendégházban a szállás 10 euró/fő/nap. Szállás félpanziós ellátással 20 euró/fő/nap. 
De megemlíthetjük Torján a Gyöngyvirág Panziót, ami nem messze található Európa legnagyobb kénes mofettájától, a torjai Büdösbarlangtól, és ugyancsak Európa egyetlen vulkanikus tavától, a Szent Anna-tótól, itt a szállás saját fürdőszobás szobával 12,5 euró/fő/nap, valamint a közös fürdőszobás szobával 10,5 euró/fő/nap. A reggeli 4 euró, a vacsora 6 euró fejenként.
Ha már mofetták, akkor mindenképp érdemes írni a kovásznai panziókról is, ahol szintén találni zsebbarát szolgáltatásokat, pl. a Dobra Házban. „A gyógyturizmusáról, mofetta-kezeléseiről méltán nemzetközi hírnevű Kovászna város egyik csendes utcájában található”.
A vendégház 3 saját fürdőszobás vendégszobával rendelkezik: a földszinten 2 db 3 ágyas szoba, az emeleten pedig egy apartmant találunk. Minden szobához saját konyha tartozik, így a vendég az étkezését egyénileg és olcsón tudja megoldani… Itt a 3 ágyas szoba 20 euró/szoba/nap, az apartman 23 euró/szoba/nap.
Természetesen, ha alaposan körülnézünk a különböző weboldalakon hamar megtaláljuk az épp nekünk tetsző középkategóriásokat is.
 
Ahol a grófok szállást adnak
Grófi szállás, grófi szolgáltatás a zabolai Mikes-kastélybanMiklósváron található a Kálnoky Vendégház, ahol, amint olvasható,  „a vendégszobák kimondottan antik, erdélyi bútorokkal vannak berendezve, beleértve a legtöbb textíliát, a bútorok bevonatait is. Különös figyelmet fordítottunk az ágyak és székek kényelmére, amelyek békés és csendes légkört árasztanak. A konyhánk többnyire a saját kertben termett zöldségekre, illetve a faluban előállított termékekre alapoz. A kenyér friss, ahogy a kemencéből kivesszük. Nem használunk tartósítószereket. Az étlapunk szintén helyi ételeket tartalmaz, amelyeket, úgy gondoljuk, mindenki szívesen kipróbál. Az idelátogatónak gyakran lesz része piknikben és esténként gazdag vacsorában egyaránt.” Itt a szállás és reggeli együtt 49 euró/fő/nap.
Ha már a nemeseknél tartunk, mindenképp érdemes említést tenni a zabolai Mikes-kastélyról.
„A zabolai Mikes-kastély egy festői vidéken, Kovásznától 6 km-re található. A szálláshely egy 500 hektáros magánterületen áll, amely rétet és erdőt is magában foglal. A szálláshely 2 tóval, 4 horgásztóval, túrázási és lovaglási lehetőséggel, valamint szaunával várja vendégeit.
A kertre kilátást nyújtó, egyedileg kialakított szobák saját fürdőszobával rendelkeznek. Kiságy felár ellenében biztosított, és lenvászon lepedő tartozik hozzá”– olvasható a briefben. A birtokon 317 lejtől egészen 1800 lejig lehet választani a szobák közt, a hely alkalmas rendezvényszervezésre, céges bulik, konferenciák megtartására is.
„A Grand Hotel Bálványos a Szent Anna-tavat körülvevő erdőben helyezkedik el a Tusnádfürdőt és Kézdivásárhelyt összekötő 11C országúton. A szálloda a környező hegyek, erdők nyugalmának, és ózondús levegőjenek köszönhetően emlékezetes üdülést kínál vendégeinek. Egyedi belsőépítészete, a művészeti alkotások sokasága, a szálloda minőségi felszereltsége és a személyzet szolgálatkészsége, összességében garantálják a felejthetetlen élményt minden ide látogatónak”. A szolgáltatásaik közt fitneszterem, futókör, gyalogtúrák, offroad, medveles, multifunkcionális sportpálya, asztalitenisz, biliárd, darts, mászófal, íjazás, mini állatfarm található. Az árak 421 lejtől egészen 1400 lejig terjednek.
Szintén érdemes megemlíteni az egykori romániai államelnök, Traian Băsescu egyik kedvenc hoteljét, a Kovásznán található 4 csillagos Clermont Szállót, ahol 518 lejtől lehet szobát igényelni.
 
Háromszék online
Tehát, mint a fenti példák mutatják Kovászna megye szállásai nagyon is jelen vannak az interneten, és tényleg minimális ráfordítással megkaphatjuk azokat a kínálatokat, amiket és ahol szeretnénk. Plusz nem beszéltünk az úgynevezett „fekete panziókról”, vagyis azokról a szállásokról, amelyek bár nincsenek hivatalosan bejelentve, és nem adóznak, attól még működnek, de ezeket már nem a világhálón, hanem inkább szóbeszéd útján találja meg legkönnyebben, aki keresi.
(Felhasznált anyagok: booking.com, szekelyszallas.hu, utazzerdelybe.hu.)

 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. július 17., 7:16
    ÉRTÉKELÉS: 11

    Plusz nem beszélünk arról sem, hogy ezeket a szálláshelyeket hogyan lehet megközelíteni, ha leszállunk az internetről. Az utak minősége, a tömegközlekedési eszközök majdnem teljes hiánya miatt a mesebeli tájakat, szálláshelyeket hiába reklámozzuk, egyet sem lehet „online” megközelíteni. Ahhoz út kell, autóbusz, vonat, és repülőtér. Amíg ezek nincsenek, addig tényleg minimális ráfordítással kaphatjuk meg, de csak az interneten.