Olyan biogázrendszert is beüzemeltek, amely a telep villanyáram szükségletének 70 százalékát biztosítja Fotó: Henning János

Tíz év alatt építené ki teljes egészében Kovászna megye minden településének víz- és csatornahálózatát az Aquacov Közösségek Közötti Társulás. Az ambiciózus projekt több mint 80 millió euróba kerül.

Az elképzelés „egyszerű”: mindenhová kell vinni egy csövet, amelyben „odamegy” a víz, és egy másik csövet, amin „eljön” a szennyvíz. A gyakorlat kissé bonyolultabb…
Henning László megyetanácselnök-helyettes tulajdonképpen félig egyetért ezzel a felvetéssel.
– Az addig rendben van, hogy „mindössze” le kell fektetni néhány száz kilométer csövet. Ez amúgy egy őrült nagy munka, de azt gondolom, hogy ez valóban a projekt könnyebbik része. Ha van hozzá pénz (s ennyi pénz a tudomány jelenlegi állása mellett csak európai uniós alapokból lehet), akkor ki kell ásni a sánco(ka)t, bele kell fektetni a csöve(ke)t, és – normális körülmények között – a rendszernek működnie kell. A nagyobbik gond szerintem éppen a működtetés! Ez az, ami óriási fegyelmet, nagyfokú szervezettséget igényel. Azt reméljük, hogy ezt is meg tudjuk csinálni. Ezért hoztuk létre az Aquocov Közösségek Közötti Társulást – nyilatkozta az elnökhelyettes.

Sepsiszentgyörgyön 2016-ban adtak át egy 56 millió lejből korszerűsített szennyvíztisztító állomást Fotó: Henning János

Kicsi iroda, nagy pénz
Ha az Aquocov Közösségek Közötti Társulás, a Közművek Rt.-vel együtt, az önkormányzatok nevében 85 millió euróra pályázik, akkor – jelentem – rongyrázásról nem lehet beszélni. Ha nem mondják, hogy hol székel, nem kapod meg – kicsi, szerény épület, amely a sepsiszentgyörgyi Gospcom udvarán húzódik meg, kétszer kettes titkársággal, négyszer négyes igazgatói szobával. Ha megkapja a 80 milliót, és levetítjük az alkalmazottak számára, vagy az irodák négyzetméterére, figyelemre méltó összeg jöhet ki.
Fazakas András szobájában körben térképek, szemlátomást nem az elsők – úgy festenek, mintha valaki mind bátrabbat gondolt volna, nagyobbat és átfogóbbat rajzolt volna. A térképeken fel vannak tüntetve különböző színekkel azok a vezetékek, amelyek egyes falvakban és városokban más forrásból kiépültek, azok, amelyek ebből a pályázatból kiépülnek, és azok is, amelyek ezeket a rendszereket összekötik.
– A Közművek Rt. (Gospcom) nem összetévesztendő az Aquacovval – tisztázza mindjárt az elején az igazgató. A közművek szolgáltatják a vizet négy városban és kilenc községben, az Aquacov – így kéri a törvény – monitorizálja a közművek munkáját. Ez azt jelenti, hogy például rajtunk keresztül csatlakozik egy település a közművekhez – magyarázza az igazgató. – A közművek szolgáltatja a vizet jelenleg négy városnak és kilenc községnek, azaz Sepsiszentgyörgynek, Kézdivásárhelynek, Kovásznának és Bodzafordulónak, illetve Uzonnak, Árkosnak, Gidófalvának, Bodoknak, Szentkatolnának, Szentléleknek, Illyefalvának, Szitabodzának és Zágonbárkánynak. További kilenc település igényelte a csatlakozást. Gelence, Málnás és Torja esetében már folyamatban van az átvétel, nyár elején befejeződik a víz- és a szennyvízhálózat bővítése Barátoson is, és azt követően azt is átvesszük. Igényelte az átvételt továbbá Dobolló, Bardoc, Nagyajta, Nagybacon és Bodzavám.
Viszonylag hosszú idő egy rendszert átvenni, mert fel kell leltározni az önkormányzat teljes vagyonát, az utolsó könyöktől a csapig, majd szerződést kell kötni az összes fogyasztóval, két-három hónapnál hamarabb nem nagyon lehet befejezni egy falut – állítja Fazakas András.

Sokfelé ihatatlan a kútvíz
Az egyesületnek jelenleg harminc tagja van és még négy önkormányzat kérte a belépését. A cél az volna, hogy minden település csatlakozzon az egyesülethez, hosszabb távon ugyanis csak az a járható út, hogy a megyében egy vízszolgáltató működjön. Nem véletlen az, hogy a törvény is egyetlen intézményt engedélyez. Nem utolsósorban figyelembe kell venni, hogy a kutak jelentős hányada nitritekkel fertőzött, ezért sokfelé ivásra alkalmatlan a víz.
– Ebből a megfontolásból készítettünk egy stratégiát. Felkerestük kivétel nélkül a megye összes települését, függetlenül attól, hogy tagja-e vagy sem az Aquacovnak, van-e kiépített vízhálózata vagy nincs, és pontosan felmértük, hogy mire van szükség. Ennek alapján készítettünk egy tervet, amely arról szól, minden olyan településre, ahol a víz nem megfelelő, adukciós csöveket vigyünk a városokból. A nagyobb településeken, például Sepsiszentgyörgyön is, hatalmas az el nem használt vízmennyiség, tehát a vízhozam több más települést is ki tudna szolgálni. A stratégia szerint Sepsiszentgyörgyről Illyefalva felé, illetve Előpatakon keresztül Erdővidékre, az Olt mentén Sepsibükszádig lehetne csöveket lefektetni. Ez költség szempontjából sokkal gazdaságosabb, mint az ottani vizet tisztítani. Kézdiszéket Kézdivásárhelyről, Orbaiszéket, egészen le Barátosig, a bodzavámi kitűnő forrásból látnánk el – sorolja az igazgató.
A települések csatlakozásának az lehet a logikája, hogy óriási felelősség egy vízhálózatot működtetni és fenntartani, a víz minőségét szavatolni, ügyeletet biztosítani. Ehhez nemcsak jól képzett szakemberek, hanem adott esetben egyáltalán nem olcsó gépek kellenek egy-egy esetleges meghibásodás gyors és szakszerű felszámolásához. A szennyvíztisztító állomások szintén csak megfelelő hozam esetén működnek hatékonyan.

Az elképzelés szerint az egész megyét adukciós csövekkel hálóznák be, és Háromszéken egyetlen víz- és csatornahálózat működne

 

A víz ára nem lesz drágább
Sepsiszentgyörgyön 2016-ban adtak át egy 56 millió lejből korszerűsített szennyvíztisztító állomást. Olyan biogázrendszert is beüzemeltek, amely a telep villanyáram-szükségletének 70 százalékát biztosítja. Ugyanazon projekt keretében az elmúlt években Sepsiszentgyörgyön felújítottak és újrafúrtak 14 kutat, felújítottak 9,3 kilométer fővezetéket és 23,7 kilométernyi vízhálózatot, valamint 5,6 kilométer vezetékkel bővítették azt, és megépítettek egy 60 köbméteres víztartályt is.
A közhiedelemtől eltérően, a víz ára nem lesz drágább attól, hogy egy nagyobb hálózathoz csatlakoznak, sok helyen még csökken is. A víz a megye minden településén ugyanannyiba kerül, tehát nem kell valamiféle felárat fizetnie annak, aki esetleg távolabb van a forrástól.
Csak az adukciós csőhálózat kiépítése mintegy 31 millió euróba kerül. Erre most van lehetőség pályázni az országos nagyinfrastruktúra-programban (POIM).
– Úgy kell elképzelni, talán ez ismerősebb, mert a sajtó is többet foglalkozott vele, mint a hulladékos pályázatot. Ott is van a megyei egyesület, amely átvette a megyei tanács által megpályázott hulladékkezelő központot, és felügyeli a tevékenységet, valamint van a kivitelező, az Eco Bihor és a begyűjtő cégek – példálózik Fazakas András – Nem véletlenül hoztam fel ezt a példát, mert abban reménykedünk, hogy a vizes pályázat egyéb tekintetben is hasonlítani fog a hulladékoshoz. A pályázat összértéke, amelyhez – a vízhez hasonlóan – a csatornahálózat kiépítése is hozzátartozik, áfa nélkül 72 millió euró. Az önrész mindössze egy százalék, de az is 720 ezer euró. Fontosságához mérten tulajdonképpen nem volna olyan sok, ha leosztom az önkormányzatokra, de rengeteg időbe telik, míg ezt minden település elfogadja. Abban reménykedünk, hogy a megye, akárcsak a hulladékos pályázatnál, egy összegben bevállalja a települések önrészét – mondja az igazgató.
A pályázat tenderfüzete már fel van töltve az elektronikus közbeszerzések honlapjára (SEAP), várják egy konzultáns cég jelentkezését. A konzultáns cég feladata, hogy megszerezze az összes engedélyt, jóváhagyást, megírja a pályázatot, és le is bonyolítsa az egész folyamatot. A konzultáns cég kiválasztása és a teljes pályázat megírása eltarthat 2019 végéig, ezután következhet a konkrét kivitelezés. Arra számítanak, hogy a munkálatok 2025 végére befejeződnek

A városokban vízfelesleg alakult ki, a hozamból a vidéki településeket is el lehetne látni

 

 

 

 

 

A megyék – elvben –egymástól nem függnek, tehát nem kell „várni” más megyékre, ha kész a pályázat, lehet dolgozni.
A POIM pályázatban Románia 12 milliárd eurót hívhat le a víz- és csatornarendszer kiépítésére.

Névtelen hozzászólások:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Facebook hozzászólások:

Ajánló

Sikeres országos kettesfogathajtó verseny Oltszemen

A lovak szerelmeseit és a lovassport nagyjait vonzotta az oltszemi maratonhajtó pályán május 17–20. között megtartott országos kettesfogathajtó verseny, amelyre 12 kettes- és egy négyesfogat nevezett be. A díjhajtás, maraton- és akadályhajtás versenyszámainak összesítéseként Bartha Eduárd bizonyult a legjobbnak.

Körtúra Oroszhegy környékén

Vasárnap a Járjuk be Erdővidéket! túrasorozat 98. túráját tartották. Mint ahogy az utóbbi időben többször is előfordult, a kirándulás célpontját ezúttal is egy Erdővidéken kívüli terület képezte, éspedig a Hargita megyei, szilvapálinkájáról híres Oroszhegy falunak és környékének a bejárása.

Köllő Zsolt-Ágoston utazásai fényképekben

Köllő Zsolt-Ágoston, a Székely Mikó Kollégium 47 éves biológiatanára az iskola keretében számos izgalmas kirándulást szervez, diákjai a kikapcsolódás, a feltöltődés, a tapasztalatszerzés mellett azért is szeretnek vele túrázni, mert hamarabb választ kapnak, ha egy-egy növény, rovar nevére kíváncsiak, mintha ezeket fokos határozókból kéne kikeresniük lépten-nyomon. A huszonhárom éve túrázó biológiatanár hétvégén tartott teltházas előadást természetjárásairól a sepsiszentgyörgyi Tein Teaházban, és a varázslatos helyeket megörökítő fényképek mellett számos érdekességet is megosztott lapunkkal: kiderült, hogy mindig előfordulnak kuriózumok egy-egy kirándulás alatt, pár hete például a Vargyas-szorosban egy olyan kockásliliom fajra (Fritillaria montana) bukkantak, amiről eddig nem tudták a szakemberek, hogy létezik azon a vidéken. Más, érdekes, veszélyesebb „kiruccanásokról” is érdeklődtünk.

Sárkányként harcoltunk az idővel

Míg a városvezetés és a Szent György Napokat szervező Városimázs Iroda azzal „riogatott”, hogy szűkös az idei rendezvény büdzséje, és emiatt kevesebb lesz a program, mi eljátszottunk a gondolattal, hogy ha nem újságíróként veszünk részt a forgatagban, hogyan tudnánk unatkozni. Megpróbáltuk kihuzigálni azokat a programpontokat, amelyek úgymond nem érdekelnek, és csak arra elmenni, ami jónak ígérkezett. Be kell vallanunk, frusztráltak lettünk, mert idén is a bőség zavarával küszködtünk. Utcai légtornászok, utcazenészek, a kultúrkertbeli fellépők, oda még a hely hangulata is vonzott, kiállítások, író-olvasó találkozók, ráadásul a főszínpadon is történtek érdekes dolgok éjszakába nyúlóan. Mindig az az érzésünk volt, hogy éppen most maradunk le valamiről… De kinek jutna eszébe minderre panaszkodni, mikor a hétköznapokban erre vágyunk? És mindehhez napsütést is adott a Fennvaló bőséggel. Alábbi összeállításunkban a Szent György Napok színes hétvégéjének a hangulatát próbáljuk meg visszaadni a teljeség igénye nélkül.

Ami jól áll a piros táskához

A korán jött nyári melegben a bogarak meg a gyerekek kipörögtek a napvilágra, a retromobilok pedig a térre: a szervezők nagy szívfájdalmára az oldtimer autók vasárnapi, első tavaszi parádéján csak a Bodok szálloda előtti téren engedélyezték a parkolást, holott tavaly a főtéren sokkal jobban érvényesültek a kisuvickolt régi autók. Emiatt aztán kissé szorosan állt a több mint 50 kiállított jármű és 25 motorbicikli, ennek ellenére a csodálók megtalálták őket, és szívesen pózoltak a régi idők klasszikusainál.

Megtalálták a hős sírját

A Carola Egyesület megbízásából a Khumba Transz-Afrika Expedíció 2018 két tagja, Tulit Zsombor és Szarukán László gróf Wass Albertnek, a II. angol–búr háború hősi halottjának sírja után kutatott április 9–12. között Dél-Afrikában, a hajdani Transzvál keleti határán.

Erőn felül teljesítenek a (gyógy)pedagógusok

Egyre kevésbé állnak helyt a pedagógusok a növekvő számú magatartászavaros gyerekekkel szemben – derül ki különböző internetes fórumokon, szülők hozzászólásaiból, de maguk az érintettek is panaszkodnak: olyan kihívásokkal szembesülnek az óvodákban, iskolákban, amelyekre nem voltak felkészítve. A magatartászavar sokszor „kézen fogva jár” a sajátos nevelési igényekkel. A két fogalmat próbáltuk szakértőkkel különválasztani, a jelenséget körbejárni, de hamar beláttuk, a téma kinövi ennek a cikknek a kereteit.

Kőrösi Csoma Sándorra emlékeztek

Április 11–14. között tudományos előadásoktól, sámánszertartástól, színházi és néptánci előadásoktól, koncertektől pezsgett Kovászna és Csomakőrös, ugyanis a Kőrösi Csoma Sándor Egyesület szervezésében 29. alkalommal rendezték meg a Kőrösi Csoma Sándor Napokat.

A Kilimandzsáró havát keresték

Március 29-én a Sepsiszentgyörgyi Ifjúsági és Sportegyesület (Sepsi ISE) szervezésében került sor Márk Előd Miklós egy szafarit és a Kilimandzsáró megmászását magába foglaló afrikai kiruccanásának érdekfeszítő vetített képes összefoglalására. Biztató zárómondata, miszerint nagyon kell nem akarni megmászni a Kilimandzsárót, ahhoz, hogy ne sikerüljön, sokakban nagy reményeket ébresztett.

Barátunk, nem ellenségünk

A víz világnapja alkalmából Baróton fiatalok hívták fel a figyelmet arra, mit lehet tenni, hogy a természet rendje visszaálljon, hogy ne a szélsőségek – árvíz vagy aszály – uralják az életünket. Erdővidék Múzeumának estéjén a Barót-patakról, a rajta működő vízimalomról tudhattunk meg többet. A víz árfolyama napról napra feljebb megy – hangzott el a BBTE kihelyezett tagozatának csütörtöki, szentgyörgyi rendezvényén, amely a környezettudományi tagozat és a Vadon Egyesület négyéves együttműködésének egyik állomását képezte.

Szuperhősökből mesehősök

Mesebeli környezetben, a zabolai Mikes-kastélyban mutatták be szombaton a kézdivásárhelyi KreaKids Stúdió és Datki Gyöngyike fényképész közös munkáját, a Nem kevesebb, több! címet viselő rendhagyó mesekönyvet és az annak illusztrációjaként szolgáló különleges fotókat. A mesék hősei speciális nevelést igénylő gyerekek, akik felnőttkorba lépvén a Pro Pectus Egyesület által idén létrehozandó nappali központban lehetőséget kapnak arra, hogy befogadó közegre leljenek és beilleszkedjenek a közösségbe.

„Ez lelki tevékenység”

Tizenöt éve működik a maga sajátos módján a Kék Hold Táncklub, melynek tanítványai erős közösségi hálót szőttek a városban. 2002-ben az alapítók, Imreh-Marton István és Enikő még huszonévesek voltak, a korosztályra jellemző rengeteg energiát vállalkozásukba/hobbijukba fektették. Mindketten másodállásban tanították a társasági táncokat, amelyeket kolozsvári egyetemi éveik alatt sajátítottak el, s amelyeknek ilyen formában akkor még nem volt hagyománya Sepsiszentgyörgyön. Mára a helyzet radikálisan megváltozott, hiszen az évek folyamán több száz fiatalt és felnőttet köteleztek el a szórakozás e formája mellett.

A harc nemzetépítő élménye

170 évvel ezelőtt Háromszék teljes hadra fogható népe, legalább tízezer ember mozdult meg a szabadságért. Nemcsak kardforgató férfiak, hanem nők is: ha kellett tépést készítettek, sebeket ápoltak, töltényt gyártottak, biztosították a hátországot. Nem üres kifejezés, hogy mindenki hadba vonult a kor nagyhatalmai ellen, és nem a bátorságukon múlott, hogy csak később született meg a győzelem. A mai március 15-ék dalai úgy szólnak, mint 170 évvel ezelőtt, a szekereken ugyanúgy ülnek a férfiak, és az ünneplők mindegyike úgy érzi, ő is ott lehetett volna azokban a harcokban.

Megmaradni csak keresztény összefogással lehet

Bizakodva kelt útra, és élményekkel feltarisznyálva, hitben, nemzettudatban megerősödve tért haza a mintegy 340 erdélyi unitárius, akik magyarországi testvéreikkel félezerre kiegészülve részt vettek a magyar Országházban pénteken megszervezett ünnepi konferencián. Az eseményre az 1568. évi tordai országgyűlés 450. évfordulója alkalmából meghirdetett vallásszabadság éve rendezvénysorozata részeként került sor.

Békésen kértük az autonómiát

Szombaton a Székely Nemzeti Tanács szervezésében Marosvásárhelyen tartották a székely szabadság napját, ahol több ezres tömeg adott hangot békésen az autonómiaigénynek. Ismét sikerült példát mutatni civilizált, demokratikus jogkövetelésből, persze, ettől még érvényes az örök kérdés, hogy lesz-e ennek valami pozitív hozadéka.