Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Monumentális munkák a hegyen

Monumentális munkák a hegyen Kovászna megye

Május 5-15. között zajlott a Transylvania Monumentális Szobrászati Szimpózium a Bálványos Resortban, ahol a Szarvadi házaspár első alkalommal látta vendégül a rendezvényt. A 13 képzőművész 11 országból érkezett Háromszékre, és tíz nap alatt faragták ki a nagyméretű tölgyfákból alkotásaikat. Minden munka nem készült el a határidőre, ugyanis az eső több ízben megzavarta az alkotó tevékenységet.

Május 10-én a hotel kalandparkja és a háziállatokat befogadó karámok között meghúzódó kövezett téren már javában sürögtek-forogtak a művészek, zúgtak a láncfűrészek, csattogtak a vésők és a fejszék. A kevésbé avatott szem is láthatta, hogy itt bizony valami csodálatos, mifelénk eddig nem látott alkotótevékenység zajlik. Elsőként a lengyel Piotr Zbrozek szobrászt kaptuk mikrofonvégre, aki elmondta: érdekesnek tartotta más országokból érkező kollégáival közösen dolgozni, emellett vonzotta Bálványos is, a vad természet.

„Lengyelországban is igyekszem minél többször a természetben lenni, horgászok, vadászok, sízek. De időm nagy részét a műhelyben töltöm, kis medálokat készítek bronzból, követ faragok, jégszobrászattal is foglalkozom. Ahogy az erdélyiek szívétől nem áll messze a fa, úgy a lengyelekétől sem: mifelénk is rengeteg a fából készített épület, sok a faragómester. Ezzel én is így vagyok: szeretem a múlttal tartani a kapcsolatot, hogy onnan ihletődve valami újat készítsek a jövő számára” – mesélte a hivatásos faragó, aki ezúttal a Természet temploma című munkát készítette el egy kettéhasított fatörzsből.

Vízcsepp fából

Szomszédságában a belga Christian Deman tevékenykedett, aki már a beszélgetés elején fontosnak tartotta hangsúlyozni: ő csak hagyományos eszközöket használ a munkájához, és ezt alátámasztandó, elő is halászott a szerszámok közül egy méretes fejszét. A románul érthetően beszélő képzőművész a közös munka élményét szereti, azt, hogy találkozhat más országokból származó kollégáival. Nagy meglepetésünkre magyarul is megszólalt, de mint mondotta, lehet, sosem tudja megtanulni ezt a gyönyörűen zenélő, de annál nehezebb nyelvet. „A víz szelleme címet adtam munkámnak. A fa egyébként kedvenc anyagom, mivel hiszek az élet körforgásában. Kivágunk egy fát, készül belőle valami szép, majd nő egy új fa” – vélekedett a művész, aki többször volt Romániában, és szereti Brâncuşi munkáit.

A japán Nakamura Kei a Vízcsepp – szellem nevet adta munkájának. „Kapcsolat a természet, az ember és egyben köztem, annak ellenére, hogy absztrakt, nem realisztikus formáról van szó” – magyarázta Kei, aki olyan országból érkezett, ahol kevés a fa, viszont ősrégi tradíciója van a famegmunkálás mesterségének. Ő általában márványba, homokkőbe és gránitba farag, fába kevésbé, a faanyagot inkább házak építéséhez használják.

A németországi Martina Kretmeier elmondta: kihívást jelentett számára, hogy modell nélkül kellett a női alakot megformáznia, mivel így az arányok betartása nem könnyű feladat. A szentpétervári Vasilisa Chugunova az Ember az esőben nevet adta munkájának, és úgy ítélte meg, hogy megfaragása által a fa egy második életlehetőséget kap.

Nagyváradról Bálványosra

Az alkotótábor úgy valósulhatott meg, hogy a szálloda tulajdonosai pozitívan válaszoltak Cosmin Hiristea szobrász, az olaszországi székhelyű Monumentális Szobrászati Események Nemzetközi Egyesülete romániai vezetőjének javaslatára egy, a tölgyfa monumentális szobrászati megmunkálására szakosodott nemzetközi szimpózium megszervezésére. A monumentális szobrászat iránti szenvedély mellett a Kolozsváron született, de pár éve Bukarestben élő Hiristea a hegyek szerelmese, 2007 óta Bálványos rendszeres vendége.

„Eddig négy kiadása volt a rendezvénynek Nagyváradon, és most Bálványoson szerveztük meg azt követően, hogy művészekből és építészekből álló szakmai zsűri több mint száz jelentkező közül választott ki 13 pályamunkát, szem előtt tartva a művészek eddigi életútját, munkásságát, és a fa megmunkálásának sokszínűségét is. Úgy vélem, ez a szimpózium azért is fontos, mert a nagyközönséget a szabadtéri munkák közelebb hozzák a művészethez” – mesélte a szervező, aki reményét fejezte ki, hogy máskor is jöhetnek Bálványosra.

Szarvadi Loránd, a szálloda tulajdonosa kifejtette: az Art-hotel tradíció folytatásaként egészítették ki az eddigi művésztáborok sorozatát ezzel az új tevékenységgel. „A munkák a hotel parkját fogják díszíteni, így bárki megtekintheti a szobrokat. Valószínű, hogy folytatjuk ezt a kezdeményezést, ami kiegészíti a nyolcadik alkalommal megszervezendő, idén június 9-17. között zajló művésztáborunkat” – részletezte.

A vidék értékei

A művészekkel folytatott beszélgetések végén mindannyian hangsúlyozták: elképesztőnek tartják a bálványosi levegő minőségét (ezt főleg a nagyon zsúfolt Japánból érkezett faragó hangsúlyozta), a természet szépségét, azt, hogy természetes környezetükben élő medvéket vehetnek szemügyre, továbbá a vendéglátás minőségét. Egybehangzó véleményük, hogy olyan körülményeket, mint amilyeneket a Szarvadi házaspár teremtett meg Bálványoson, kevés helyen találni, jóllehet a tábor résztvevői Kínától Svájcig és Németországtól az Egyesült Államokig mindenhol megfordultak már.

A május 5-15. között a Bálványos Resortban lezajlott Transylvania Monumentális Szobrászati Szimpózium résztvevői: Vasilisa Chugunova (Oroszország), Simone Carole Levi (Németország), Kristina Yosifova (Bulgária), Martina Kretmeier (Németország), Cagdaș Ercelik (Törökország), Lukács Jóka (Magyarország), Piotr Zbrozek (Lengyelország), Robert Canev (Bulgária), Hermann Gschaider (Ausztria), Nakamura Kei (Japán), Daniel Perez (Spanyolország), Christian Deman (Belgium) és Cosmin Hiristea (Románia).

További fotók itt.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük