Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Megbirizgálták a szentgyörgyiek orrát

Megbirizgálták a szentgyörgyiek orrát Kovászna megye

A turizmus éve jegyében 15. alkalommal megrendezett háromszéki kolbászparádé, melyet a békéscsabai hasonló rendezvény ihletett, és mostanság kezd felnőni, minden eddiginél több csapatot mozdított meg, ami egyértelműen a szervezők – Kovászna Megye Tanácsa, a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület, a Kovászna Megyei Kis- és Középvállalkozók Szövetsége (ASIMCOV) és partnereik – munkáját dicséri.

Nem igaz, hogy nem lehetett volna rosszabb, de az egész heti napsütés után igen rosszul eshetett a hideg, szemerkélő esővel megtűzdelt reggelre ébredni. Hamar túltették azonban magukat ezen a 70 céget, civil szervezetet, pártot, önkormányzatot, baráti társaságot, vadászegyesületet képviselő tízfős csapatok, amelyek négy aktív tagja „kolbászolt”, a másik hat pedig szurkolt vagy a kezük alá dolgozott, tartotta a lelket bennük. Igaz, abból – a lélekből – mindenki jó adagot tett a készítményekbe is. Kicsit szűken voltak a sátrak alatt az asztalok, a kis kényelmetlenség ellenére még ez is jót tett a rendezvénynek, mert át-átszóltak, viccelődtek egymással a társaságok, a hangulat végül fantasztikusra sikeredett, hiszen több mint 700 ember dolgozott jókedvűen.

Különleges összeállítású volt a Háromszéki Ifjúsági Tanács (HÁRIT ) csapata, amely teljesen kezdőkből állt, akik még soha nem dolgoztak fel disznót, ez viszont értékelendő, innen-onnan ellesték a tudnivalókat, és feltálalták a produktumot. A rafináltabbak azonban már sok ötlettel érkeztek, s hogy még mi minden került a kolbászba, azt csak hosszas faggatózás után sikerült kicsikarni a résztvevőktől: Bükszád a Berhidat testvértelepülés receptje alapján köményt tett bele, az Autoliv szintén, de még fehérbort is, az Indivino asztalánál készült cukros–konyakos–gyömbéres, de olivás–citromhéjas–édesköményes, továbbá jalapeno paprikás, cheddar sajtos, korianderes változat is. A Háromszék Táncegyüttes előfüstölt hússal és borban áztatott vargányával készítette a kolbászt, hegedűszóval, mezőségi csujogatóssal, gyimesi ropogtatóssal fűszerezte, az Observatorul napilap pedig arab fűszerrel, hariszával adott tüzet neki, azt aztán dióval fogta vissza. Az uzoniak nem a kolbászba tettek extra dolgokat, hanem őt tették a kürtősbe, az imázsra is ügyeltek, mert egyenpólójukon trikójukon is ez az innováció szerepelt. Mellettük még sok csapat az egyszerűséggel és a hagyományok tiszteletével, a nagymama receptjével próbált kitűnni, és – mint utóbb kiderült – a zsűri ezt méltányolta is.

A terített asztal megragadó jellege, a feldolgozás technológiája, a higiénia és természetesen a végső ízvilág mind megmérettetett. Voltak viták, ahogy a később kiderült, de a legjobb kolbászt illetően egyhangúlag ugyanarra a mintára esett a zsűri választása – merthogy a részrehajlást kizárandó, csak számozott mintákat értékeltek Tóth Endre mesterszakács, Vajda Lajos ASIMCOV-elnök, Ádám Előd borakadémikus, Sikó Barabási Sándor, az állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági hivatal igazgatója, Horváth Imre, az anyaországi Földművelésügyi Minisztérium Hungarikum főosztályának referense, Stefan Bercea, a Román Szakácsok Egyesületének elnöke, Mădălina Santa gasztroblogger, food-stylist. Azt már a díjkiosztón mondta el Tóth Endre, hogy mekkora jelentősége van annak, hogy a húst és a zsiradékot milyen állaggal keverik, azaz egyiket vagy másikat bárddal aprítják, mint régen, avagy leőrölik, ha igen, akkor kisebb vagy nagyobb lyukú őrlőn. Arra is felhívta a figyelmet, a fűszerválasztáskor tovább is kell gondolni a dolgokat, mivel, hogyan tálaljuk majd az illető kolbászt.

A szakmai zsűri végül öt kategóriában hirdetett győztest: a cégek versenyében I. a Comparty Team, II. az Őrangyal csapat, II. az Ervin Impex csapata; a civil szervezetek és civilek kategóriájában I. a Cuki szakácsok, II. a Négyes fogat, III. az Amigo csapat; az önkormányzatok mezőnyében I. a Kommandósokk, II. Ez csapat, III. a Gundelkozók, különdíjas Réty-Komolló csapata; a politikai pártok között I. Háromszéki MPP, II. az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezete, III. a PNL; a vadhús-kategóriában I. a Vadon Egyesület csapata, II. a Marosszéki Közbirtokosság, III. Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa.

A fődíjat egyértelműen a Vadon 14 fűszerrel (többek között szerecsendióval, csillagánizzsal, borókabogyóval) és szarvasgombával ízesített kolbásza kapta, a csapattagoknak jutalomképpen befizettek a békéscsabai fesztiválon való részvételre.

A disznóhúsból készült termékek legjobbja a Cuki szakácsok szintén tizenannyi fűszerrel megspékelt kolbásza, a rendezvény főszponzora, a Bertis cég egy évig árusítani fogja az ő receptúrájuk alapján készített kolbászt.

Különdíjban részesült a legfiatalabb résztvevő, a kilencéves Török Panka, a leglelkesebb csapat, az Autoliv, a legjobb határon túli, az Orosházi kolbászklub. A Földművelésügyi Minisztérium által biztosított különdíjat a Szörcsei Szabadtűzi Lovagrend csapata kapta.

A kolbászfesztivál csapatai a Bertis által felajánlott 10–10 kiló disznóhúsból dolgoztak, és ugyancsak a Bertis elkészítette a legvékonyabb, 15 mm átmérőjű cérnakolbászt, valamint a 7 cm átmérőjű „dinokolbászt” is a rendezvényen, lacikonyhájában pedig mindenféle finomságnak nagy volt a keletje.

A legkitartóbbak a káposztafesztiválon taroltak
Vasárnap a 12 résztvevő csapatnak három óra állt a rendelkezésére, hogy elkészítse káposztából készült ételét, a véletlen úgy hozta, hogy tíz versenyző töltött káposztát főzött, és az első három helyezett is közülük került ki. Bár a zsűri elsősorban újszerű ízeket várt, a nyertesek mégis a hagyományos székely töltött káposztával győzték meg az értékelőket.

A harmadik helyen a Transilvania Broker cég főzőversenyeken nagy tapasztalattal rendelkező Őrangyalok csapata végzett, a második helyezett csernátoni pedagógusok Cserniped csapata, amely első alkalommal versenyzett. A zsűri döntése alapján a verseny első helyezettje a Váradi József Általános Iskola hetedikes diákjainak Mesterséfek csapata lett. A zsűri különdíját az InDivino Jani angyalai csapata kapta, amely többek között birsalmát, négyféle köményt, mangalicaszalonnát használt a töltött káposzta ízesítésére, és stílusosan házikenyérben tálalták a zsűrinek a töltelékeket.

További fotók itt.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2017. október 30., 20:01
    ÉRTÉKELÉS: 7

    Tisztelt Bodor Tünde, meglepődve olvassuk, mi, sepsibükszád önkormányzati képviselői ( helyi tanács ) ZSOMBOR nevű csapata, hogy a kolbászparádén köményt is tettünk a masszába. Teljes felelősségünk tudatában kijelentjük, hogy mi ezt nem követtük el. Mi, akik sepsibükszádot képviseltük azon a napon, emlékeink szerint nem nyilatkoztunk sem Önnek, sem más sajtósnak. A köményt a pálinkába tesszük. Mi, a hivatalos képviselet, hagyományos, só, bors, fokhagyma izesitést használtunk. Kérjük tisztelettel, hogy információit ellenőrizze mielőtt bármit is az emberek nyakába nyom. BARÁTI tisztelettel, a ZSOMBOR csapat tagjai.