Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Három nap múltunkról, elődeink szokásairól

Három nap múltunkról, elődeink szokásairól Kovászna megye

Idén ötödik alkalommal szervezték meg Baróton, Erdővidék Múzeumában és a múzeum udvarán a Magyar örökség elnevezésű tábort, melyen jeles magyarországi és hazai előadók segítségével ezúttal is újdonságokat tudhattunk meg régmúlt időkbeli történelmünkkel, de különösképpen hun örökségünkkel kapcsolatosan, a tábor fiatalabb résztvevői pedig jurtaállítással, nemezeléssel, rovásírás-tanulással, íjászattal tölthették az időt, egyszóval ők is belekóstolhattak eleink mindennapos tevékenységeibe, ismerkedhettek hagyományaikkal, foglalkozásaikkal.

 

Régi és új előadók a táborban

A korábbi évekből már jól ismert előadók mellett, mint amilyen Obrusánszky Borbála, Benkő Mihály vagy Darkó Jenő (mindannyian történészek), idén a tábor egyik előadója volt Bátor Botond pálos rendi szerzetes is, aki Hargitafürdőről érkezett, és aki az egyetlen magyar alapítású férfiszerzetesrendről, a pálos rend történetéről, lelkiségéről tartott előadást.

Pálos rend, magyar lelkiség

A szerzetes elöljáróban leszögezte: a rend története elválaszthatatlan a rend lelkiségétől, hiszen mindig arra törekedtek, hogy a magyar lelkeket is felemelő, azoknak tetsző szabályzat szerint szolgáljanak, mi több, a rend története valahogy mindig összefüggött a magyarság sorsával: amikor a magyarságra, mint nemzetre ború került, a rendet is pusztítás fenyegette.

A kezdet az egyiptomi ókeresztény sivatagi atyákig nyúlik vissza, akiknek egyike volt Remete Szent Pál is, akit a pálosok rendjük patrónusának választottak, mivelhogy az ő életét ismerték a legjobban. „A remeteségnek fontos szerepe volt a kereszténység történetében, a valóság az, hogy ők (a remeték – szerk. megj.) harmóniában éltek a világgal. Aki hallgatta az 5–7. században élt sivatagi atyák, remeték mondásait, az lelkileg meggazdagodva térhetett vissza otthonába” – mondta a szerzetes.

A pálos rend alapítójának Magyarországon az esztergomi Boldog Özséb atyát tekintik, aki egy közösségbe szervezte az országban szétszórtan élő remetéket, akikkel élő kapcsolatban volt, miután ő maga is remete szeretett volna lenni. Az első pálos kolostorok Bükkszentléleken, Zsámbékon, Nagyvázsonyban, Márianosztrán épültek, az utóbbi a legrégebbi, ahol most is élnek pálos szerzetesek, ezt 1382-ben Nagy Lajos király alapította. Az előadó a rend életében az első korszak kiemelkedő alakjaiként említette Göngyösi Gergelyt, Hadnagy Bálintot, Csanádi Albertet, de Fráter György bíborost is, aki, mint mondta, államférfiként élt együtt a pálos rendi közösséggel, ezért annak tagjai a mai napig tisztelettel emlékeznek rá.

„Buda török uralom alóli felszabadításával egyidőben, a 15. század végén a régi pálos világ megszűnik, és jött számunkra a barokk virágzás kora” – mondta Bátor Botond. Megemlítette, hogy ebben a korban, a jezsuiták feloszlatása után, a pálosok tanítani kezdtek az iskolákban, a pálos atyák szervezésében alakult Magyar Hazafiúi Társaság tagjai pedig tevékenyen részt vettek a magyar szellemi élet irányításában is.

Zaklatottan és magukra találtan

1786-ban, amikor II. József feloszlatja a pálos rendet, annak 313 tagja volt, őket gyakorlatilag „szélnek eresztették”, az újrakezdésig pedig, mely csak Horthy idejében, 1934-ben történhetett meg, csaknem másfél évszázadot kellett várni. „Köszönettel tartozunk a lengyeleknek, akik révén ez időszakban fennmaradt a rend” – fejtette ki az előadó. A múlt század harmincas–negyvenes éveiben kerül sor Pécsen is a pálos templom építésére, de a pálos rend kötelékében ezekben az években mindenhol eleven élet zajlott egészen az ötvenes évekig, amikor ezúttal, ahogy az országra, úgy a pálos rendre is a kommunista hatóságok sújtottak le, és csupán Pécsről 700 szerzetest vittek el.

Erdélybe a pálosok több száz év után, 2014-ben térhettek vissza, ekkor került sor hargitafürdői szerzetesházuk felszentelésére is.

Hun nyomok a Kaukázusban

Obrusánszky Borbála történész idén a kaukázusi hun nyomokról értekezett, megállapítva, hogy a térségben, vagyis a Kaukázus-hegység környékén még nagyon sok lenne a kutatnivaló a hunok szempontjából, csakhogy ezt sokan nem akarják, hiszen, ha a ma vitás kérdésekre ezen kutatások nyomán fény derülne, akkor át kellene írni történelmünket – fogalmazott.

Előadásában vázolta, hogy a Nyugat Ázsiát Európával összekötő egykori kereskedelmi útvonal, a Selyemút birtoklásáért a hunok is harcba szálltak, őket eleinte a kínaiak elűzték az útvonal mellől, de aztán a hunoknak sikerült a területeket visszaszerezniük. Mint mondotta, a hunok későbbi, nyugat felé tartó útját régészeti leletek alapján lehet követni, létezett egy déli és egy északi út, mindenesetre a Kaukázus vidékére, vagyis a Fekete és a Kaszpi tenger közé Krisztus után 117-ben érkeznek meg – ezt latin források igazolják. A hunokat mint alánokat, szarmatákat vagy szkíitákat is említik.

Tiltott krónikák

Obrusánszky ezúttal is megemlítette Hunfalvy Pál 1876-ban megjelent Magyarország ethnografiája című munkáját, mely szerint, mint hangoztatta, a magyar krónikák nem igazak, holott bizonyíték arra, hogy miért nem igazak, semmi nem volt. „1876 óta az a parancs, hogy krónikáinkat nem szabad figyelembe venni” – állapította meg Obrusánszky. Mi több, azt mondta, hogy hasonló a helyzet a székelyekkel is: „Hunfalvy kitalálta mindennemű bizonyíték hiányában, hogy a székelyeket betelepítették Erdélybe” – mondta.

A továbbiakban – visszatérve a Kaukázus térségéhez – elmondta, hogy azt a Krisztus utáni 3. századig a pártusok uralták, 224-ben azonban a Pártus Birodalmat elfoglalják a perzsák, ekkor a pártusok egy része észak felé menekül. Megemlítette, hogy az első keresztények a hunokkal szövetkező pártusok voltak, a mai Azovi tenger térsége, vagyis a meotiszi ingovány pedig stratégiai terület volt számukra. Hogy ideérjenek, át kellett keljenek a Kaukázuson. Erre két hágot találtak, az egyiket még a középkorban Hun kapunak hívták a helyiek, a másik volt a Darial hágó. Ezen a helyszínen elevenedik meg a mondabeli Hunor és Magor története is, akik apjuktól elválva, a csodaszarvas nyomában érnek a meotiszi mocsarak közé. A helyszínen ma a múltról régészeti nyomok – erődök és megfigyelőtornyok árulkodnak –, mint azt képeken is bemutatta a történész. Hozzáfűzte, hogy genetikai vizsgálatok során 70%-os hasonlóságot fedeztek fel a Kárpát-medencében, a hunoktól származó, valamint a mai Grúzia területén, a Kaukázusban talált, azonos korból származó emberi koponyák között . Később, a hunok Európába való átjövetele után a Kaukázus térsége a hunok számára a perifériára sorul, de Attila halála után a hunok egy része visszatért a Kaukázusba. Az itteni hegyi népek fellázadtak a perszák ellen, ehhez Attila segítségét kérték. A történész szerint a kaukázusi hunok birodalma i. sz. 705-ig állt fenn, annak végül az arabok támadása vetett véget.

Át kellene írni történelmünket

Obrusánszky Borbála végül megállapította, hogy a Kaukázus térségét nagyon fontos lenne körüljárniuk a régészeknek, történészeknek – ha így történne, akkor nagyon sok vitás kérdésben dűlőre lehetne jutni, csakhogy akkor esetleg át kellene írni Magyarország történelmét is, amit, mint tudjuk, nem mindenki szeretne.

A háromnapos tábor szombat este Erdővidék Múzeumának udvarán egy 1698-ban megjelent recept elkészítésével (Káposzta kolozsvári módon) zárult, vasárnap a résztvevők pedig erdővidéki honismereti kirándulással zártak.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük