Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Győzött a Cirkusz Vitálisz

Győzött a Cirkusz Vitálisz Kovászna megye

Péntek délután a kézdivásárhelyi sportcsarnok adott helyet a Legfarsang idei kiadásának, amelynek keretében a város középiskoláinak legjobb farsangi produkciói mérkőztek meg az elsőségért és az értékes díjakért. A színes előadások végén a Nagy Mózes Elméleti Líceum XI. B osztálya került ki győztesen.

A sportcsarnokban népes közönség gyűlt össze a Legfarsang 2018-as kiadására. Az érdeklődők három iskola hat osztályának olyan farsangi műsorait tekinthették meg, amelyek előzőleg a tanintézményekben zajlott télbúcsúztatók első két helyén végeztek. Az osztályok, illetve osztályfőnökeik idén is kitettek magukért, látványos, ugyanakkor fontos üzeneteket hordozó előadásokat állítva „színpadra”.

Falunaptól Las Vegasig
Elsőként a Bod Péter Tanítóképző XI. A osztálya lépett a porondra, Război a falvakban című előadásukban egy hamisítatlan falunapba kaphattunk betekintést. Bod-falva és Péter-falva lakói hosszú idő óta konfliktusban állnak egymással, kedvenc időtöltésük egymással veszekedni. Amikor Bod-falván megszervezik a falunapokat, az egyik péterfalvi elküldi egyetlen fiát, Jancsit, hogy menjen, és tegye tönkre a bodfalviak szórakozását.
A rendezvényen igazi „sztárparádénak” lehettünk tanúi, Opitz Barbi, Dancs Annamari, Dorina, illetve Kis Grófo egymás után lépnek színpadra a falu népének legnagyobb örömére. A buli forgatagában Jancsi is elfeledkezik küldetéséről, ugyanis megakad a szeme egy helyi menyecskén, akivel kisvártatva egybe is kelnek, ezzel helyreállítva a két falu közötti békességet.
A falunapokról egy nagy ugrást téve, Las Vegasba kalauzolt el a Református Kollégium IX. B osztálya. Az Élet a kaszinóban címet viselő előadás az amerikai kaszinóváros kettőségét mutatta be, ahol egyaránt jelen van az elegancia, a csillogás és a pénz, de a bűnözés, a gengszterek és a maffia is. A kaszinóban kártyázó, iszogató vendégek nyugalmát gengszterek érkezése töri meg, lövöldözés kezdődik, amely több emberáldozatot is követel. Nemsokára feltűnik a színen a rendőrség is, ám hamar kiderül, hogy az intézkedő rendőrnő sem az, akinek látszik. Először elcsábítja az egyik rosszfiút, majd miután kellően magába bolondította, egy lövéssel végez vele, és lelép a táskájában lapuló pénzzel…

Akinek a cirkuszi postás maradt
A Nagy Mózes Elméleti Líceum XI. B osztálya Cirkusz Vitálisz című előadását vitte színpadra, amelyben bemutatták, hogy farsangkor mindenki felülemelkedhet a hétköznapok korlátain, kivetkőzhet önmagából, és azzá válhat, akivé szeretne. A cirkuszi porondon egymást követték a különböző attrakciók, láthattunk zsonglőröket, bűvészt, bohócokat, állatszelidítőt, balerinát, pantomimeseket, de még Michael Jackson-imitátort is.
Mint kiderült, a cirkusz világát sem kerüli el a szerelem, az egyik bohóclány a bűvész iránt kezd érzelmeket táplálni, azonban útjába áll egy táncoslány, aki szintén a cirkusz bűvészét nézte ki magának. Egy veszélyes mutatványt követően azonban a bűvész mégis a bohóclánnyal esik szerelembe, a táncoslány pedig kénytelen megelégedni a postással.
A Mindegy, csak hasson című előadásban a Bod Péter Tanítóképző X. A osztálya a tudatmódosító szerek használatának következményeit mutatta be. A drogokat fogyasztó fiatalok előtt kedvenc gyerekkori mesehőseik, többek között Micimackó, Mickey egér, Superman, vagy a Hupikék törpikék elevenednek meg, ettől azonban csak még inkább a szerek rabjává válnak. Végül ádáz küzdelem árán mégis sikerül megszabadulniuk függőségüktől, a túloldalon pedig a szerelem, a barátok, a család, a siker, a szabadság és az egészség várja őket. Az előadás végső üzenete: Soha ne add fel! Mindig van remény!
A Református Kollégium X. A osztálya The Sims címmel mutatta be előadását, amelynek keretében a jól ismert életszimulátor-játék világába csöppenhettünk. Azt a kérdést boncolgatták, hogy a képernyő mögötti világ fogságában rekedünk, beletörődve sorsunkba, vagy képesek vagyunk felülkerekedni, és saját döntéseket hozva kitörni a keretekből. A szimulált világban élő emberek ki vannak szolgáltatva a játékot irányító személynek, folyamatosan olyan tevékenységeket kell végezniük, amelyekhez nincs kedvük, nem tehetik azt, amit szeretnének. Egy belső hang azonban arra biztatja őket, hogy merjenek önmaguk lenni, mert megfelelő akaraterővel igenis képesek lesznek megszabadulni a rabságból. A szimulált karakterek végül összefognak, és közös erővel kitörnek a kép­ernyőből, szabaddá válva.

Senki sem tért haza üres kézzel
Az előadások sorát a Nagy Mózes Elméleti Líceum XI. C osztálya zárta. Az Ez vagyok én címmel bemutatott produkció önmagunk elfogadásáról szólt, hiszen ha szeretjük magunkat, megállíthatatlanok leszünk. Az élet örök leckék körforgása, amelyek során meg kell tanulnunk elfogadni magunkat. Akkor se próbáljunk megváltozni, ha valaki belép az életünkbe és fontos lesz számunkra. Ne törődjünk a mások által ránk aggatott címkékkel, legyünk azok, akik szeretnénk. „Megszeretni önmagunkat egy életre szóló románc kezdete” – üzenték előadásuk végén az osztály tagjai.A produkciókat öttagú zsűri értékelte, pontozva a díszletet és a jelmezeket is. Döntésük értelmében első helyen végzett a Nagy Mózes Elméleti Líceum XI. B osztálya, nyereményük egy torta, heti jegyek a Vibe Fesztiválra, illetve egy Pista bá figura az osztálynak, és egy az osztályfőnöknek. A második helyet a Nagy Mózes Elméleti Líceum XI. C osztálya szerezte meg, jutalmuk Sic Feszt heti je­gyek, illetve Pista bá figurák az osztálynak és az osztályfőnöknek. A képzeletbeli dobogó harmadik fokára a Bod Péter Tanítóképző XI. A osztálya állhatott, ők Sic Feszt napi jegyekkel és szintén Pista bá figurákkal gazdagodtak. Ugyanakkor minden osztály köszönőoklevelet kapott, így senki sem tért haza üres kézzel.
A győztes csapat tagjai elmondták, nagy élmény volt számukra a Legfarsang, ugyanakkor meglepetés volt a győzelem, mivel minden osztály színvonalas előadást mutatott be. „Nagyon reménykedtünk, hogy megnyerjük, rengeteg munkánk volt benne, ami aztán meghozta a gyümölcsét. Minden perce élvezetes volt, és közelebb hozta az osztályközösséget, igazi csapattá forrottunk össze – mesélték.

Farkas Áron

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük