Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Gazdag értékszüret Kézdivásárhelyen

Gazdag értékszüret Kézdivásárhelyen Kovászna megye

Az értékszüret mottó jegyében kulturális és szórakoztató programok sokasága várta a kézdivásárhelyieket és környékbelieket, valamint a távolabbról érkező meghívottakat, vendégeket a hétvégén. Kiállítás és konferencia, gyerek- és ifjúsági rendezvények, Pityókafesztivál, kézműves vásár, fúvószenekarok, koncertek, bulik stb. csalogatták ki négy napon át a többezres tömeget – főként késő délután, esténként volt érezhető, hogy az emberek „engedtek a csábításnak”. Összeállításunkban a teljesség igénye nélkül ragadunk ki néhány pillanatot – a legemlékezetesebb mindenki számára úgyis az marad, amin maga is részt vett, ahol kikapcsolódott, feltöltődött, jól érezte magát.

„610 éve itt vagyunk”

Szombat délelőtt a Kézdivásárhely, az 590 éves város címmel várostörténeti konferenciát rendeztek az Incze László Céhtörténeti Múzeumban, ahol az érdeklődők dr. Sztáncsuj Sándor, a Székely Nemzeti Múzeum régésze, Tamás Sándor megyetanácselnök, térképgyűjtő, dr. Dimény Attila néprajzkutató és Dobolyi Annamária művészettörténész előadásain vehettek részt. Bokor Tibor polgármester köszöntőjében megjegyezte, „nekünk nem azon kell gondolkodnunk, hogyan ünnepeljük centenáriumunkat, hiszen mi legalább 610 éve itt vagyunk”, míg a kettős minőségben jelenlévő Tamás Sándor hangsúlyozta: „ezer évvel a hátunk mögött nincs okunk sem kapkodni, sem sietni vagy idegeskedni. (…) Bár politikailag kicsit nehéz világ van, az elmúlt ezer évben láttunk már ilyent, ezért úgy vélem, nem kell megriadni mások ijesztgetésétől sem”.

Csíkos, pöttyös, kockás

A Gyulafehérvári Caritas munkatársai ismét gyermekvárost varázsoltak a főtérre. A Csíkos, pöttyös, kockás gyermekek terén a kicsik különböző ügyességi játékokkal szórakozva gyűjthettek betűket, majd az így alkotott értelmes szavak hossza szerint többek között a drótozdában vagy a szobrásznál alkothattak, homokrajzot készíthettek, a talyiga-taxin, illetve a bőrönd-vonaton mehettek egy kört, de rongybabát is készíthettek, megcsodálhatták a fizikalabort, fotózkodhattak, illetve pirográffal is kísérletezhettek. A legkisebbek idén is a Babakuckóban szórakozhattak kedvükre.

Vásári forgatag – hiányossággal

A sokadalmi forgatagról ezúttal szubjektív megközelítésben tudunk írni, ugyanis a vásárral (pontosabban a központban zajló eseményekkel) kifogásolnivalónk van. Az önkormányzat idén is szép egyensátrakat szerelt fel a főtérre, a vásárt pedig a Barabás Zsombor Háromszéki Népművészek Egyesülete közreműködésével szervezték meg. Ménessy Kinga Kitty, az önkormányzat sajtóreferense érdeklődésünkre elmondta: az idei rendezvényre száz vásáros érkezett, a díszvendégeik ezúttal a mezőkövesdiek voltak, akik többek között Matyóföld csodálatos kézműves termékeit is elhozták Kézdivásárhelyre. Ezen kívül is volt bőven, amin csodálkozni, hiszen bőrdíszművesektől zöldségárusokig, méztermelőktől könyvárusokig minden szerepelt a palettán. Általános jelenség volt, hogy délelőtt kevesebben fordultak meg a főtéren, majd az ebédidőt követően jobban benépesült a központ, kora estére már szép embertömeg nézelődött és vásárolt a sátraknál.

Amint jeleztük, a rendezvénnyel kapcsolatosan hiányosságot is tapasztaltunk, legalábbis a mi megállapításunk szerint. A központban ugyanis egyetlen mozgatható illemhelyet sem szereltek fel a szervezők, a tavalyinál jóval korszerűbb mobilvécék idén a posta épületénél kaptak helyet. Erről viszont sokan nem tudtak – és egyébként sem észszerű, hogy a polgármesteri hivatalnál levő árus vagy vásárló a postáig elmenjen szükség esetén –, így aztán megnövekedett a főtéri vendéglátóegység „forgalma”, legalábbis a vécéket illetően. Az este tett sétánk során azonban azt is észrevettük, hogy az udvarterek félhomályában emberalakok voltak, és zömük biztos nem csupán romantikázott. Az ott lakók „örömére”…

Dicséretet érdemel viszont az, hogy lépten-nyomon lehetett plusz kukát látni, tehát azok hiányára hivatkozva senki nem szemetelhetett az utcán, a járdákon. Hogy egyesek mégis megtették, az már csak őket minősíti.

Kiállítás és börze

Péntek délután nyílt meg a Gyűjtemények Házában a hatodik országos és nemzetközi papírszalvéta-, kártyanaptár- telefonkártya- és gyufásdoboz-kiállítás. A Hobbi Cserebere Klub által szervezett, október 14-éig látogatható tárlaton helyi, hazai, illetve bulgáriai és magyarországi gyűjtők állították ki kollekcióikat. Az eseményen jelen volt a bukaresti Fazekas Adrien Emese, akinek célja, hogy papírszalvéta-kollekciójával a Guiness Rekordok Könyvébe kerüljön. A hivatalosan bejegyzett rekordot 126 ezer szalvétával egy németországi hölgy tartja, akinek időközben 158 ezerre gyarapodott a kollekciója, bár ez utóbbi adatot hivatalosan nem jegyeztette be. Bízom benne, hogy én leszek az, aki megdönti a rekordot – részletezte lapunknak Adrien, hozzátéve, jelenleg 28 ezer szalvétája van megszámolva, illetve lefotózva. Gyenge Tímea szavalata után Beke Ernő házigazda emléklapokat adott át a gyűjtőknek, majd elkezdődött a három napig tartó cserebereakció.

Jó zene az utca kövén

Az utcazene kedvelői ezúttal is egyetlen helyszínen, a városháza előtti téren hallhatták szombat és vasárnap délután a marosvásárhelyi Bad Clinton, a sepsiszentgyörgyi White Betty, Dark Soul Brothers, Amnézia és Youngsters, illetve a helyi Old Rip`s Rt., valamint Demeter Elemér és Kudelász Gyöngyi előadását. A kitűnő zene mellett komoly vonzótényezőnek számított az is, hogy a zenekedvelők mindvégig kellemes árnyékban élvezhették a produkciókat.

Elefántdübörgés a színpadon

A nagyszínpadot pénteken a rockerek uralták, előbb a rendkívül jó zenészeket soraiban tudó Mobilmánia Vikidál Gyulával, majd a 38 éve változatlan felállásban nyomuló Karthago elefántdübörgése varázsolta el dalaival a többezres tömeget, a meglehetősen gyatra hangzás ellenére. Szombaton a Fábián Csabával (zongora) és Hubbes Péterrel (gitár) kiegészült The Crazy Plumbers nyitotta a sort, aztán a Napoleon Boulevard röptette Júliát a fejünk fölé, végül az Intim Torna Illegál zenéjére bulizott a főtér. Tegnap az Ego Sum melegítette be a közönséget, őket Vastag Csaba és zenekara követte, majd a Magna Cum Laude produkciója és a tűzijáték tette fel a koronát az idei városnapokra.

Miénk itt a tér!

A Kézdivásárhelyi Ifjúsági Szervezet (Kvisz) által a Gábor Áron parkban megálmodott ifjúsági tér sajátos oázisa volt a sokadalomnak, különféle témájú előadások és beszélgetések színtere volt a szalmabálákkal színesített placc. Az erősebb társadalmi szerepvállalás mellett az élvezetes ismeretterjesztésnek és a szórakozásnak is teret adtak a fiatalok, de a motivációs jellegű programpontok is népszerűnek bizonyultak. Gondolunk itt a riói paralimpiát megjárt Oláh Attila paralimpikon előadására, illetve a fogyatékosságát lehetőségként kezelő Keresztes Zsolt (Kercsó) beszédére. A városnapok teljes ideje alatt egyébként lehetett vásárolni a „Támogatom Kercsót” feliratú karkötőkből, amelyekkel a bélafalvi fiatalember lábprotézisének megvásárlását segítették a jó szándékúak.

Időutazás a 19. századba

A Kézdivásárhelyi Nők Egyesülete jóvoltából hetedik alkalommal tehettek időutazást a 19. századba a vásári forgatagban megfordulók. A hölgyek korabeli bútorok és más lakberendezési tárgyak segítségével gondoskodtak a hangulatos fogadtatásról a korhű sátorban, emellett teával és süteménnyel kínálták az oda betérőket. A divat világába is betekintést nyújtottak a csodaszép ruhakölteményekben megtett közös korzózás alkalmával, az öltözékekből természetesen nem hiányozhatott a napernyő, a csinos kiskalap és a kesztyű sem, amelyek mind beletartoztak a 19. századi nő ruhatárába.

Út a végtelen felé

A fenti címmel nyílt meg pénteken a városnapok kulturális kínálatának részeként az Incze László Céhtörténeti Múzeumban a csíkszeredai Xantus Géza festőművész kiállítása. Dimény Attila múzeumigazgató köszöntötte a közönséget, a művész életútját, munkásságát és a falakon látható műveket Sarány István, a Hargita Népe főszerkesztője ismertette, méltatta. Ünnepi hangulatot a helyi Molnár Józsiás Iskola diáklányaiból álló fuvolatrió teremtett: a hangszereket Baróti Zenkő, Dimény Kata és Kertész Boglárka szólaltatta meg. A művész neve nem ismeretlen a céhes városi közönség számára, hiszen több mint húsz éve az Incitato táborok rendszeres résztvevője – a ló mint motívum (talán éppen ennek betudhatóan is), számos képről visszaköszön. Az egy hónapon át látogatható tárlat képein a művész „szelídebb arcát” mutatja meg, melegebb színhasználat, kevésbé kötött, geometrikus formák uralják a munkákat.

Zeng az induló

Jó hangulatot teremtettek, szórakoztattak a városnapok keretében azok a fúvószenekarok, amelyeknek módjukban állt elfogadni a meghívást, és részt vettek a XVII. Fúvószenekari Találkozón. A város több pontján (a Manócska Óvodánál, a Millennium parknál) derítették jó kedvre a járókelőket, de a bázis a Molnár Józsiás park központjában levő színpadnál volt, a helyszín egyetlen hiányossága talán, hogy több ülőhely valószínűleg még több nézelődőt kötött volna le huzamosabb időre, hiszen a többnyire fiatal tagokból álló fúvószenekarok kitettek magukért, ismert dallamokat, filmzenéket is megszólaltattak. A fellépők sorát a fogadó együttes, Kézdivásárhely fúvószenekara zárta, amely 1993-ban alakult meg a Tanulók Klubja keretében, így jövőre már fennállásának 25. évét ünnepelheti, Kis Katalin szervező elöljáróban elárulta: három napos ünnepséggel készülnek majd a jeles eseményre.

Táplálék a léleknek

A református templom előtti téren, a Kolonics-szobor körül azokat várták a Refo 500 elnevezésű sátornál, akik a szórakozáson túl a befele fordulásra is időt szakítottak. Délelőttönként hangoló áhítatot tartottak, a „láthatatlan színház” nevű élményszínház is várta az érdeklődőket, amely különleges lelki élményt kínált, ritkábban használt érzékeink révén segítve a belső átélést. Szombaton Marosán Csaba kolozsvári színművész Luther, asztali beszélgetések című egyéni előadása számos járókelőt megállásra késztetett, és ugyanitt lehetett felvenni a kapcsolatot a Bonus Pastor Alapítvánnyal, amely talán a legjobb eredményeket tudhatja magáénak Erdélyben a különféle függőségben szenvedők kezelésében.

Ezerarcú pityóka

Szombaton 10 órakor napsütéses idő fogadta a Molnár Józsiás parkba berendezkedő, VIII. kiadásához érkező pityókafesztivál résztevőit, akik hangulatos fúvószene mellett tették próbára gasztronómiai jártasságukat. A leghatalmasabb talán a Nexxon csapatának üstje volt, amelyben mintegy 200 adag főtt a rendhagyó (lesütött hússal, zöldségekkel készült) rakott krumpliból. A Bágyok Károly, Biszak Enikő, Székely Csaba, Barabás Antal és Tóth Krisztián összetételű zsűrinek (mindnyájan a Szabadtűzi Lovagrend képviselői Erdélyből, illetve Mezőkövesdről) tizenhat csapat burgonya felhasználásával készülő ételét kellett végigkóstolnia, de szigorúan pontozták a higiéniát, a tálalást és a hangulatot is. Az első helyen a Pityókareccsentők és a Kézdivásárhelyi Nők Egyesülete végzett, alig megelőzve a Háromszéki Borbarátok és a Csermelyke stábját. A szakmai különdíjat a kovásznai Lányos Asszonyok csapata vihette haza. Elsőként a borbarátok üstje ürült meg, amelyben bikaheréből és marhanyelvből készült a pörkölt ökörnyelv-gombával ízesítve (vajon pirított főtt krumplival tálalták) – minden bizonnyal nem csak azért, mert erre a délelőttre külön zenekart is szerződtettek Ábri Béla és barátai személyében!

Borudvar

A Borudvarban gyakorlatilag már szerda este elkezdődött a városünnep az Urbanizé W-Session-nel, de igazából a csütörtök este marad emlékezetes, amikor is Demeter Elemér DE Újratervezés nevű új zenekara mutatkozott be – mondhatjuk nyugodtan: sikeresen – a teltházas közönségnek, utánuk pedig a Makám együttes énekesnőjének hangja nyűgözte le az éjfélig kitartó nagyérdeműt. Pénteken a helyi Antanténusz Egyesület tagjai bizonyították be, hogy az autentikus népzene egyáltalán nincs kimenve divatból. Erre vasárnap este a Perkő Néptáncegyüttes is ráerősített, míg a kulturálismenü-sort Premecz Mátyás és zenekara zárta, megkapó módon érzékeltetve a jazz és az orgona különös viszonyát.

További fotók itt

Fotók: Tofán Levente, Codra Botond, Tompa Réka, Daczó H. Barna.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2017. augusztus 28., 19:33
    ÉRTÉKELÉS: 18

    Hiányosságok, hát lássuk csak: Már délután alig lehetett egy üres asztalt padot találni a sütődék körül, máskor az esernyők alá is pakoltak padokat. Idegenek főztek sütöttek nekünk. Vasárnap a Perkő néptáncegyüttest bevitték egy magánterületre, holott a nagyszínpadon is felléphettek volna. Megfizetünk egy csomó drága külföldi együtest, miközben fiataljaink pénzért buliznak a Józsiás kertben. Az összevissza vizelésről meg ne is beszéljünk.

  • User
    Dátum: 2017. augusztus 28., 19:39
    ÉRTÉKELÉS: 11

    Úgy vettem észre szentgyörgyiek szervezik a Kézdii napokat. Jó lenne ha a hivatalosságok délután-este szétnéznének a tömegben és nem a VIP sátrakban eszegetnének iszogatnának. Vagy itt már senkit semmi nem érdekel, csak a pénz kifolyjon .

  • User
    Dátum: 2017. augusztus 28., 22:09
    ÉRTÉKELÉS: 9

    Városnapi hiányosság Kézdin, hogy főként a nagyon ifjaknak szerveztek programokat, az árusokat meg az idősebbek támogatták. Ha a bért a város elvette a kereskedőktől, kötelessége lenne kicsalogatni a térre a jövedelemmel inkább rendelkező réteget is. Péntek éjjel meg az egész várost ébren tartották a Józsiás parkban maximumon döngető tinik. Ennyire nem számít a többi korosztály közérzete?